Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.

Haragos Patrik:

Szinán fővezér ténykedései

és az 1590-es évek közepe

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)

 

 

Az 1590-es évek Magyarországa korántsem tartozik a legkönnyebben értelmezhető történelmi korszakok közé. Mivel a dolgok világos átlátása egyáltalán nem egyszerű, ezért érdemes bevezetésként néhány tényezőt áttekinteni, mielőtt belevetnénk magunkat az események sűrű tengerébe.
          Ehhez az áttekintéshez nagy segítséget nyújthat Baranyai Decsi János műve [1], amelyről szintén érdemes egy-két gondolatot megfogalmazni „történelmi kalandozásunk” megkezdése előtt. A kor Magyarországának összefoglalását tartalmazó könyvhöz Kulcsár Péter [2] írt rövid bevezetőt. Így tehát betekintést nyerhetünk a szerző pályafutásába is, amely egyáltalán nem nevezhető elhanyagolhatónak, ha az egész átfogó képet szeretnénk látni. Baranyai Decsi János a korban szinte minden létező irodalmi műfajban kipróbálta magát (többek között a nevéhez fűződnek fordítások, versek, úti beszámolók, filozófiai disszertációk, jogi értekezések stb.), nyugodt szívvel kijelenthető tehát, hogy egy igencsak művelt, sokrétű tudással felfegyverzett úriemberről van szó. Ráadásul ezen művével arra készült, hogy megírja az egész addigi magyar történelmet, de korai halála [3] sajnos ebben megakadályozta. Így „csak” Erdély és a Királyi Magyarország eseményeire tudta fordítani vigyázó szemeit, ám históriás könyve természetesen így is kiemelkedő jelentőségűvé vált. További érdekesség, hogy írását eredetileg Báthory Zsigmondnak szánta, ugyanis az ő kegyeire pályázott (pedig ő maga református volt, a fejedelem pedig hithű katolikus). Legfőbb példaképe Mátyás király történetírója, Bonfini [4] volt, érthető tehát, hogy eredetileg művét ugyanúgy tizedekre szerette volna osztani, ahogy ezt az olasz mester tette annak idején. Szerencsétlenségére már erre sem maradt ideje, alkotása emiatt egy-két helyen hiányos, illetve néhol időzavarral is találkozhatunk (néhány helyen a dátumok nem stimmelnek, illetve előfordul, hogy nem pontosan kronologikus sorrendben követik egymást az események). Ettől eltekintve azonban csak pozitívumokat lehet felsorolni, a szerző ugyanis mindent elkövetett annak érdekében, hogy műve hitelesség tekintetében megkérdőjelezhetetlen legyen. Rendkívül sokat utazott, járt többek között Tolnán, Debrecenben, Kolozsváron, Franciaországban (Strasbourgban tanult), Olaszországban, és még sok más helyen is. Az utak során igyekezett anyagokat gyűjteni írásaihoz. Fontos megemlíteni azt is, hogy fő támaszai a kor szemtanúi voltak. Beszélt például Pethe Mártonnal [5], Napragyi Demeterrel [6], Miskolci Péterrel [7] és Pattantyús Lászlóval [8] is, sőt Mehmed béget [9] is felkereste, szintén információgyűjtés céljából. Újfent megállapíthatjuk tehát, hogy Baranyai Decsi János teljes hűségű munkát végzett. Ennek tényként való leszögezéséhez hozzátartozik még az is, hogy művében nem csak a fent említett emberekre hivatkozik, hanem figyelembe veszi még egyfajta pluszként a közbeszédet, illetve a kósza híreket is, és így próbál a sokféle anyagból „összegyúrni” egy teljes egészet. Az abszolút korrektségre való törekvése szinte példa nélküli.

          Rövid bevezetés után a negyedik könyv lapjait olvasva rögtön az 1594-es veszprémi ostrom „falainál” találjuk magunkat. Szinán fővezér [10] ugyanis „pusztítva végigvonul” Baranya és Tolna megyén, és igencsak gyorsan megérkezik Veszprém várához, amit habozás nélkül azonnal ostromgyűrűbe is fog. A török táborban azonban egy furcsa eset történik, Szinán sátrát ugyanis eltalálja egy várból kifelé tartó ágyúgolyó. Ezt a török természetesen baljós jelként fogták fel, hiszen érdekes módon ugyanez történet Szigetvárnál is, ahol Szolimán volt a szenvedő alany. A későbbiek során azonban bebizonyosodik majd, hogy itt a törökök szempontjából semmiféle negatív előjel nem akadályozta győzelmüket.
A veszprémieket sem kellett félteni, amint tudomást szereztek róla, hogy (ahogy a szerző fogalmaz) „a barbárok” már a vár közelében tartózkodnak, egyből kémeket küldtek közéjük, felderítendő a haderejüket, illetve felszereltségüket. Ezen kívül figyelmeztették Zammaro Ferencet, aki azonnal értesítette Hardegg Ferdinánd [11] grófot, ő azonban csak négyszáz német gyalogost és egy nagy adag élelmiszert küldött segítség gyanánt. Közben a török egyre szorosabbra fűzte az ostromgyűrűt a vár körül. A helyszínen tartózkodott ekkor Fekete Benedek is, aki az ostrom folyamán egy éjszaka merészet gondolt, és néhányadmagával kilovagolt a várból. Biztos rejtekhelyet találva elbújtak, majd hajnalban rajtaütést hajtottak végre a még álmosan kószáló török őrség tagjain. A támadás sikeres volt, bár gyakorlatilag komoly haszon nem származott belőle. Ennél az esetnél igazából csak a pszichológiai hadviselés módszere emelhető ki, hiszen a sikeres rajtaütés után a lovasok ujjongva vonultak vissza a vár védelmébe. Ezáltal egyfajta lélektani előnyre tudtak szert tenni. Természetesen a törökök sem vártak tovább ölbe tett kézzel, nemsokára két kecskeméti polgárt küldtek a várhoz, hogy adják át a védőknek üzenetüket. Az ajánlat úgy szólt, hogy ha megadják magukat, akkor nem fogják ágyúzni a várfalakat, és ráadásként még szabad elvonulást is engedélyeznek nekik. Persze a várvédők ezt nem fogadták el, aminek hallatára az amúgy sem nyugodt természetű Szinán agyát elöntötte a méreg, és parancsba adta, hogy ez esetben már másnap kezdjék meg az ágyúzást. Rögvest tizenkét kisebb ágyút hozattak, és 1594. május 22-én meg is kezdték az öt napon át tartó ágyútűzzel megspékelt ostromot. Az ötödik nap végén értelemszerűen már fennállt a veszély, hogy a fal hamarosan összeomlik, így érezni lehetett, hogy kevés idő van hátra a döntő ütközetig. Az éjszaka folyamán ötszáz török meg is kísérelte a betörést, de a keresztények ekkor még sikeresen fel tudták tartóztatni őket. A hatodik napon Szinán utasította övéit, hogy kezdeményezzenek közelharcot a várfal romjainál. Körülbelül négyszáz német és hatszáz magyar próbálta meg a támadó török útját állni, de ekkor már vereséget szenvedtek, csak nagyjából háromszázan tudtak megmenekülni. A többség vagy elesett, vagy fogságba esett (ahogy Ferdinánd várkapitány, vagy Miskolci Péter is).
          Szinán fővezér a sikeres ostrom után Palota felé vezette csapatait. Itt egy bizonyos Ormányi Péter volt a kapitány, de ő három nap után feladta a reményt, így a török könnyűszerrel elfoglalta ezt a várat is. Ennél a pontnál kisebb nézeteltérés támadt a törökök között, Szinán ugyanis szíve szerint Tata ostromára indult volna, de a katonái fellázadtak ellene, mondván, hogy már közel az ősz, az időjárás egyre cudarabb, ráadásul már így is sokkal többet teljesítettek az eredeti tervekhez képest. A fővezér persze nem volt az a fajta ember, akit szép szóval meg lehetett volna győzni, ezért a katonák összesereglettek a sátránál, és elvágták annak tartóköteleit. Ezzel a rendkívül kifejező módszerrel sikerült a tudtára adni, hogy márpedig ők nem hajlandóak az év hátralévő részében tovább harcokat vállalni.
Mindeközben a temesvári basa és Báthory Zsigmond érdekes „közjátékot” folytatott. A basa ugyanis segítséget kért a fejedelemtől, értesítette, hogy küldjön nekik seregeket a fent említett ostromok megsegítésére. Báthory azonban taktikusan húzta az időt, hiszen nyilvánvalóan nem akarta a török megsegítésére bocsátani csapatait, ugyanakkor ellenük sem akart harcba szállni. Tulajdonképpen minden kockázatot próbált elkerülni, de azért a segítségnyújtás minimális látszatát fenn kellett tartania, ezért hát Erdély határában, Váradnál állomásoztatta seregét, időhúzó jelleggel. A basa ezt nem vette jó néven, és igencsak dühös lett, aminek következményeként kémeket küldött Erdélybe, „a valódi szándékaik kiderítése végett”.
          Szinán közben (az említett lázadás miatt) kénytelen volt visszatérni Budára. Báthory követe itt felkereste őt, és azzal a kérdéssel fordult hozzá, hogy mi tegyenek a határon állomásozó erdélyi sereggel. A fővezér jóval elnézőbben felelt, mint a temesvári basa, megdicsérte a fejedelmet, tudósította sikereiről, és visszaküldette seregeit Erdélybe. Az indoklás az volt, hogy hamarosan jön a tél, és vele együtt a rossz időjárás, de tavasszal újra szükség lesz rájuk, „mihelyt a fák virágba borulnak”. Baranyai Decsi János itt megjegyzi, hogy elképzelhető az is, hogy Szinán csak azért cselekedett így, mert nem akart osztozni a sikerben senkivel sem. Báthory minden esetre visszavonta haderejét, és Kolozsvárról Gyulafehérvár felé vette az irányt.
Amíg a fejedelem Váradnál táborozott, felkereste őt Felső-Magyarország kapitányának [12] követe [13], és tudatta vele, hogy Rudolf császár hálás, amiért nem vonult ellen hadba. Mindemellett felhívást is intézett Báthoryhoz; célszerűbb lenne, ha összefognának, és együttes erővel szállnának harcba a törökkel szemben. A már szóba került kettős játszma jól látható elemei itt is felbukkannak, látható, hogy nem csak a fejedelem, hanem gyakorlatilag az összes harcban álló fél igyekezett a képzeletbeli sakktáblán a figurákat úgy tologatni, hogy az neki a legkedvezőbb legyen. A szerző meg is jegyzi, hogy Tieffenbach valószínűleg azért mondta ezeket Báthorynak, hogy a fejedelem még véletlenül se intézzen betörést a császár birtokaira.
          Ekkoriban a magyarok viszonylag sok várat veszítettek Szlavóniában, ezért követséget indítottak Rudolf császárhoz segítségkérés céljából. A követség többek között Nádasdy Ferenc [14] és Pálffy Miklós [15] nevével volt fémjelezve. A prágai tanácskozás során figyelmeztették Rudolfot, hogy amennyiben nem segít nekik, kénytelenek lesznek tárgyalásokat kezdeményezni a törökkel. Ebben a kijelentésben lehet érezni némi feszült fenyegetőzést is, de a kor helyzetét tekintve ezen meg sem lehet lepődni, hiszen a török elleni harcban a magyar fél korántsem állt a helyzet magaslatán. Mialatt a tárgyalás folyt, mindenki meg volt győződve arról, hogy a törökök ebben az évben már nem fognak hadjáratot indítani. Ezzel szemben viszont rossz hírek érkeztek, mégpedig az, hogy Szinán kipihent katonasággal már a határok felé siet. Rudolf császár a hír hallatán teljesen meghökkent, és megijedt, hogy a magyarok el fogják veszíteni az önbizalmukat, ezért gyakorlatilag fűt-fát megígért, csak hogy visszamenjenek és folytassák a védekezést. Írt egy levelet Mátyás főhercegnek is, Szinán azonban jóval gyorsabban cselekedett mindenkinél, és mire észbe kaptak volna, ő tulajdonképpen már le is zárta a hadjáratot. Ennek természetesen több oka is volt. Mátyás főherceg parancsára ugyanis a magyar hadak Győrnél gyülekeztek, itt azonban vita támadt azzal kapcsolatban, hogy ki legyen a sereg fővezére. Feltűnő, hogy a korban a magyar alakulatokon belül számolatlanul alakultak ilyen és ehhez hasonló vitás esetek (például várostromoknál is), és az ilyen nézeteltérések miatt rengeteg „akció” kudarcba fulladt. Holott egy kis engedékenységgel könnyedén vehettek volna jó néhány akadályt. Jelen szituációnál a két a vezető tisztségre két kiszemelt volt, nevezetesen Zrínyi György gróf [16] és Nádasdy Ferenc. Azonban a nevető harmadik Hardegg Ferdinánd lett, mivel akkoriban ő töltötte be a győri generális pozícióját, ennek köszönhetően pedig előjogai voltak. Baranyai Decsi szerint „a nagy hadvezérekkel fel nem érő parancsnokot választottak, aki testben és lélekben hitvány volt, ráadásul hűtlen, és áruló is”. Láthatjuk tehát, hogy a szerző nem volt jó véleménnyel Ferdinándról. Ez érthető is, főleg annak tükrében, hogy mivel ő lett a fővezér, de sokan mások is pályáztak volna a helyére, ezért a többség elzárkózott az együttműködéstől, ebből kifolyóan pedig „semmi sem ment rendben ebben a háborúban”.
          Mivel a tél már vészesen közeledett, ezért Szinán hazafelé indult csapataival. A keresztények szerették volna kihasználni a kínálkozó lehetőséget, rajtaütést akartak szervezni. Sikerült is meggyőzniük Hardegget, hogy legalább Székesfehérvár falai alá vonuljanak, és ott ütközzenek meg az eltávozó törökkel. Ez a külvárosnál meg is történt, a környéket a keresztények felgyújtották, szétdúlták, a törököket pedig beszorították a városba, vagy lekaszabolták. Az ostrom azonban elmaradt, mivel egyrészt nem rendelkeztek ágyúval, másrészt pedig a hideg télies időjárás egyre rosszabbra fordult, így jobbnak látták, ha inkább sietve hazaindulnak (újabb példa a kihagyott lehetőségre). A fehérvári török kapitány azonban értesítette a budai basát a történtekről, ekkora „gaztettet” nem hagyhattak megtorlatlanul, így tehát a basa odavonult, és a várostól körülbelül egymérföldnyire össze is találkoztak. A visszavonuló keresztények azonban eléggé kesze-kusza módon haladtak, nem rendeződtek sorokba, gyakorlatilag egy szedett-vedett társaság látszatát keltették, és a vezetőik sem álltak a helyzet magaslatán. Úgy tűnhetett tehát, hogy a törökök helyzeti előnyben vannak. Azonban a veteránok bátor buzdításának köszönhetően végül is a keresztények eszméltek előbb, viszonylag hamar hadrendbe szerveződtek, és meg is támadták a még kábultan álldogáló „barbárokat”. A csata sokáig kétséges kimenetelű volt, ám végül magyar győzelemmel zárult, sőt még maga a budai basa is megsebesült, állítólag emiatt nagyon meg is rémült, és ijedtében meg sem állt egészen Budáig. A magyarok, felbuzdulva a sikeren, rögvest visszatértek Székesfehérvárra, és követelték, hogy nyissák ki nekik a vár kapuját. A védők természetesen nem tettek ennek eleget, mondván, hogy az ostromlók még ágyúval sem rendelkeznek, mi okuk lenne hát a megadásra. Ekkor a seregben újabb vita támadt. Egyesek azt javasolták, hogy szerezzenek valahonnan ágyúkat, és kezdjék meg minél hamarabb az ostromot, mások viszont a továbbállás mellett tették le voksukat. Ez utóbbi társasághoz tartozott Hardegg Ferdinánd is, aki közölte, hogy neki a nem a várostromlás a feladata, hanem a területek megtisztítása. Így tehát egy újabb zátonyra futott magyar akció esetével gazdagodott a kor történelme. Érdekes módon azonban Rudolf császárhoz valamilyen oknál fogva olyan híresztelések jutottak el, hogy a magyarok elfoglalták Székesfehérvárt (mindenestül). A császár ennek értelemszerűen nagyon meg is örült, és azonnal közölte a jó hírt udvarával. Később, amikor kiderült, hogy a dolognak a fele sem igaz, nagyon megharagudott Hardeggra. Mindeközben a török vezérek e nem várt magyar sikerek miatt elkámpicsorodva szomorkodtak, Szinán például állítólag három napig nem volt hajlandó szóba állni senkivel sem, amíg Eszéknél táboroztak. Fő problémáját az okozta, hogy miképp igazolhatja majd magát a szultán előtt, hogyan bizonyíthatja majd be, hogy a vereségről nyilvánvalóan nem ő tehet. Minden esetre elküldte hozzá szolgáit, és egy adag arannyal próbálta jobb belátásra téríteni uralkodóját. Ezalatt a temesvári basa sem épp a legszebb napjait élte. Szarvas közelében ütött tábort, és rettegve üldögélt. Amikor megérkezett hozzá a hír, hogy a Fülek ostromának feloldására küldött sereget is megverték a magyarok, állítólag férfiemberhez nem méltó módon elkezdett sírdogálni.
          Ennél a pontnál a mű negyedik könyve véget is ér, és kezdetét veszi az ötödik, amely a magyarok sorozatos győzelmeinek folytatásával indul. A már említett Fülek után sikerült megszerezni Dévényt és Ajnácskőt is, nem csoda, hogy Szinán egyre idegesebb lett. Már-már valóságos követ-áradatot zúdított Báthory Zsigmondra, megemlítve, hogy az a hír jutott a fülébe, hogy a fejdelem az ellenséggel közös tervet forral, hát cáfolja ezt meg azzal, hogy seregeket küld neki. Mindeközben a magyarok sem tétlenkedtek, folytatták sikersorozatukat, és elfoglalták Somoskő, Kékkő, Hollókő, Buják és Szécsény városát is. Ennek hatására újabb levél érkezett a fejedelemhez, de ez már köszönőviszonyban sem volt az előzőekkel. Tele volt hízelgéssel, dicsérettel, és nyájas szavakkal, a törökök tehát taktikát váltva, így próbáltak meg Báthory kegyeibe férkőzni egy kis segítség reményében. Szécsény elfoglalása után újabb probléma merült fel a magyar sereg berkein belül, ugyanis nem tudták eldönteni, hogy merre induljanak tovább. „Szokás szerint” két tábor alakult ki. Az egyik Nógrád felé vette volna az irányt, míg a másik inkább Hatvan, Berény és Szolnok török őrsége felé. Végül salamoni döntést hozva megállapodtak abban, hogy egy időre felfüggesztik a háborúskodást, részben a járhatatlanul jeges utak miatt, de majd később folytatják.
          Szinán ezalatt Belgrádban időzött (téli szállására visszavonulva). Rudolf császár pedig Regensburgba összehívta a birodalmi gyűlést. A cél az volt, hogy megtárgyalják a fennálló háborús helyzetet, és végre egy ütőképes tervet dolgozzanak ki a török ellen. Ez azonban nem valósult meg, mivel a protestánsok és a katolikusok közötti hitviták ekkoriban igencsak erősek voltak, és ez rányomta a bélyegét erre a megbeszélésre is. Az összegyűlt emberek aztán „dolguk végezetlenül távoztak”.
Szinánról közben csupa kedvező hír érkezett, a magyarok úgy vélték, hogy a nagyvezér lelkileg teljesen összeomlott. Mátyás főherceg ezért kettéosztotta csapatait. Az egyik csoport, melynek élén ő maga állt, Hatvan ostromára indult. Köztük volt többek között Dobó Ferenc [17], Homonnai István [18], és Rákóczi Zsigmond is. A másik társaság pedig, amelynek tagja volt Hardegg Ferdinánd, Zrínyi György, Nádasdy Ferenc és Pállfy Miklós is, válogatott lovassággal Esztergomot vette ostrom alá. Mindezen nagy tervek ellenére azonban a hatvani csatán kívül gyakorlatilag semmi említésre méltó nem történt. A hatvani csata ugyan magyar győzelemmel zárult, de sok nemes elesett a harcban. A szerző közülük név szerint csak Losonci Bánffy Zsigmondot emeli ki, hihetetlen bátorsága miatt. Mondhatnánk, hogy „szokás szerint”, a hatvani vár ostromát már meg sem kezdték, mert a támadó csapatok között árulás gyanúja merült fel, így aztán szétbomlottak, és hazamentek. Körülbelül hasonló volt a helyzet Esztergomnál is, ahol elterjedt a hír, hogy Szinán egy nagyobb felmentő sereggel közeledik, és emiatt az ostromlók jobbnak látták, ha visszavonulnak Győrhöz. Esztergomnál külön érdekességként említhető még, hogy itt vesztette életét Balassi Bálint.
          Az 1590-es évek tehát igencsak eseménydús évtized volt a magyar-török harcok tekintetében (is). Gyakran előfordultak ötletszerű megmozdulások is: ilyen volt például a becskereki rácok felkelése, vagy a hajdúk ostroma Jenő váránál. Döntő csatát azonban senki sem tudott nyerni, és a „kiszorítósdi” jellegű hadműveletek jelentősen elszaporodtak a korszakban. Mivel azonban ez nem vezetett tulajdonképpeni eredményre, a döntés a 17. századra maradt, ahol már más „Szinánok” és „Hardeggek” mérték össze tudásukat. 

 

[1] – Baranyai Decsi János. Műfordító, főiskolai igazgató, a 16. század egyik legműveltebb írója. Legfőbb alkotása Magyar Históriája, amely az 1592 és 1598 közötti magyarországi eseményeket dolgozza fel. 

 

[2] – Kulcsár Péter. Baranyai Decsi János Magyar Históriájának fordítója, illetve a bevezető szöveg létrehozója.
[3] – Baranyai Decsi János 1601. május 15-én elhunyt, így már nem tudta eredeti tervének megfelelő formába rendezni írásait.
[4] – Antonio Bonfini, Mátyás király egykori történetírója, Baranyai Decsi János követendő példaként tekintett rá.
[5] – Pethe Márton, a szerző egyik informátora, a korszakban váradi püspök volt.
[6] – Napragyi Demeter, akkori egri prépost
[7] – Miskolci Péter, szintén fontos informátor, a korban veszprémi prédikátor volt.
[8] – Pattantyús Lászlóra is hivatkozik a szerző, hiszen ő személyesen is részese volt a csatáknak, lévén hogy egy végvári vitézről van szó.
[9] – Mehmed béget Baranyai Decsi egyenesen a tömlöcében keresi fel, ebből is látszik, hogy nem riadt vissza semmilyen kihívástól, ha információszerzésről volt szó.
[10] – Szinán fővezér. A kor meghatározó személyisége török oldalon, gyakorlatilag az ő nevéhez fűződik az 1590-es évek hadjáratainak többsége.
[11] – „Hardegg Ferdinánd gróf – Győr várának kapitánya.” Rudolf király 1593. október közepén nevezte ki. 1594-ben Szinán ostrom alá vette Győr várát, amelyet Hardegg viszonylag hamar feladott, ezért később Bécsben lefejezték.
[12] – Egy bizonyos „Tieffenbach” nevezetű személy volt ekkoriban Felső-Magyarország kapitánya.
[13] – Pacsolti Zsigmond
[14] – „Nádasdy Tamás nádor fia, Vas vármegye főispánja, királyi főlovászmester.”
[15] – „Császári tisztviselő, kiváló hadvezér, Pozsony, Komárom, Esztergom és Érsekújvár főkapitánya volt.”
[16] – „A szigetvári hős fia, korabeli hadvezér.”
[17] – Dobó István, az egri hős fia, barsi főispán.
[18] – Ung és Zemplén vármegyék főispánja.

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

  • Baranyai Decsi János Magyar Históriája [1592–1598]

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

2. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

4. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

4. Garai András NET Misszió

► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

garainyh.hupont.hu

5. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

7. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

8. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

9. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten

► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP

karnisszerelo.hupont.hu

10. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

11. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

12. Gyenesdiási Magyar Vándor Klub

► Célunk: Hazánk, Magyarország épített és természeti értékeinek felkeresése, népszerűsítése, átörökítése.

magyarvandor.hupont.hu

13. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,

audi-alkatreszek.hupont.hu

14. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

16. Tordai Antikvárium

► Régi és használt könyvek, érdekes, ódon ajándéktárgyak. Köny-, könyvtár, hagyaték vétele. 1077 Budapest, Király u. 31. Tel.: 352-0229, 30/9604106, e-mail: yadrot@freemail.hu

tordaiantikvarium.hupont.hu

17. Ventilátorok szerelése, elszívók javítása Budapest, Pest megye

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

18. Fiúk&Łányok

► Elvárom hogy máskor is benézz ! Ne siess ! Csak lassan !

asahin.hupont.hu

19. Csirkék és egyéb baromfiúk

► Csirkék és egyéb baromfiúk történetei izgalmas és érdekfeszítő képpekkel díszítve.

chicken.hupont.hu

20. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

21. Minden ami ló!

► Animációkat fontos tanácsokat vagy éppen bármilyen más lovas dolgokat keresel? Itt bármit megtalálsz.

pacikforever.hupont.hu

22. Ruhaszárító fregoli szerelő gyorsszerviz

► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !

fregoliszerelo.hupont.hu

23. GalambÁsz (Polyák Sándor) galambjai

► "Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot."

galambasz.hupont.hu

24. Bélyegeim - My stamps

► Ez a weboldal azoknak szól, akiket elvarázsolt a bélyegek világa. Alapvetően a magyar klasszikusok - krajcárosok, a turulkiadások - kerülnek feltöltésre, de más különlegességek is helyet kapnak. Nem csak nézelődni lehet, vásárolhatsz is.

mystamps.hupont.hu

25. HHO - Hidrogén generátor (folytatás)

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hho-generator.hupont.hu

26. RUSZTIKA DEKOR és Lakberendezési Stúdió

► ESKÜVŐ-BÁL-BULI-GYEREKZSÚR-SZÜLINAP-ÉVFORDULÓK, Ajándékok, ötletek, dekorációs kellékek Csongrádon a Kossuth tér 8-10( az Illatszer boltnál)és Szentesen a Kossuth u.22.(Adidas bolt mellett)Hamarosan Kecskeméten is!

rusztikadekor.hupont.hu

27. A királyi ház titkai, A silla királyság ékköve, Dae Jang Geum és a többiek

► Ez az oldal a Dél- koreai drámákkal, sorozatokkal foglalkozik :) *-*

dae-jang-geum.hupont.hu

28. Fehér mágia

► Fehér mágia, boszorkányság, wicca, spiritualitás...

fehermagia.hupont.hu

29. HHO - Hidrogén generátor

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hho-hidrogengenerator.hupont.hu

30. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

31. Kreatív ötletre van szüksége? Érdemes ide betérni

► Ezen az oldalon a kreatív oldalamat mutatom be, és egyben ajándék tippekkel, kreatív ötletekkel is szolgálok nektek.

minden-ami-kreativ.hupont.hu

32. Füllyukasztás, fül piercing és orr piercing a világmáka STUDEX készülékkel!

► Bébi és gyermekek részére a legjobb választás, lányoknak divatos, fiúknak vagány!A világmárka Studex system 75 készülékkel szinte fájdalommentes a belövés, egyszerű, biztonságos higiénikus, szakszerű

fullyukasztas.hupont.hu

33. teknősőkről

► teknősök világa

teknosok.hupont.hu

34. Minden ami EMO

► ,,Én nem tudom, mi ez de jó nagyon, fájása édes, had fájjon hagyom, ha balgaság ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"

emogrill.hupont.hu

35. Receptek Maci Konyhája

► Sziasztok! ha receptet kerestek jó helyen jártok!

recepteeeeek.hupont.hu

36. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából

► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!

verseloerintes.hupont.hu

37. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.

► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás

multimix.hupont.hu

38. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

39. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13

► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13

szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu

40. HOSSZÚ ÚTON *** ÁLDATLAN ÖRÖKSÉG

► Van-e jogom szót kérni ott, hol haldoklik a hang

monoton.hupont.hu

41. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT

► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás

pusztadoktor.hupont.hu

42. A honlap elköltözöttt új cím: www.ragcsalotenyeszet.ewk.hu

► Figyelem !!!Elöször rosszat írtam ki :S

ragcsalotenyeszet.hupont.hu

43. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

44. Mediáció és egyéb alternatív vitarendezés

► Ne dühöngjön, mediáltasson! Úgy is nyerhet, hogy nincs vesztes!

bestmediator.hupont.hu

45. Lakossági és ipari falfúró gyorsszolgálat

► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24

falfuro.hupont.hu

46. Róbert bútor

► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.

robertbutor.hupont.hu

47. "...hű szívvel szeressél"

► Szalai Román versei

szalaiversek.hupont.hu

48. IVI Angel és az IVI Angel World

► "Mosolyogj, mert a mosoly nem kerül semmibe...Mosolyogj, mert egy mosoly megváltoztathatja egy ember egész életét" (IVI Angel)

iviangelworld.hupont.hu

49. ESZTA-TOOLS KFT TISZAVASVÁRI BARKÁCSÁRUHÁZ, GÉPKÖLCSÖNZÉS

► GÉPKÖLCSÖNZÉS, SZERSZÁMOK, MUNKARUHA, CSAVAROK,FISKARS TERMÉKEK, ELEKTROMOS-KAPUNYITÓK, NORMSTHAL-GARÁZSKAPU

tiszavasvaribarkacsbolt.hupont.hu

50. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

51. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

52. Divatok a minden napra!

► Divat lányoknak,fiúknak,kiegészítők,hajkészítés és minden más!

divtok.hupont.hu

53. ~***Álmok nélkül mit ér az élet. ***~

► Nagyon jó oldal. Smink, divat, egészség, sztárok, stb. Ez az oldal 10-17 éves lányoknak van. De ha nem vagy még 10, vagy már elmúltál 17 akkor sem kell kilépned ez oldalból, nyugodtan nézz körül. Jó szórakozást.

mindenamicsajszi.hupont.hu

54. Horrorfilmek nagy tárháza , a régiektől egészen a legújjab filmekig!!!

► HORROR,HORROR és HORROR ÜDV ITT!!!

horrorfan.hupont.hu

55. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!

► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)

utopiaszulinap.hupont.hu

56. Mindenféle dolog neked!

► Örülök h ellátogattál ide..:) Sok minden wan ..sztárok..pletyka...warázsige meg minden féle azért wan ilyen sok menüpontom csak nektek...majd mindig frissitek..alul wanak az uj dolgok nézzétek meg..Jó $zórakozást!:)

mindenneked.hupont.hu

57. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

58. Zene, divat, blog , képek, videok csak neked:)

► Jo számok, divat , blog, rengeteg kép , videok, szoval egy oldal csajoknak:X

liveyourlife-crazy.hupont.hu

59. Miley Cyrus illetve Hannah Montana fanoknak itt a helyük!!!!!!!

► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)

kitti-lapja.hupont.hu

60. LevendulaProgram

► képzeld el, hogy süt a nap, fúj a friss szél a tengerről, és csodálatos illat vesz körül.. amerre nézel, minden liláskék.. Provence-ban vagy, egy levendula-mezőn. Harmóniaban vagy Isten akaratával, a világegyetem rendjével és önmagad belsejével

levendulaprogram.hupont.hu

61. Pesti-Marika

► Marika vagyok, és Budapesten élek. Üdvözlök minden régi és új ismerőst. Szeretem a természetet, a könyveket és a nyugalmat. Szeretnék olyan ismerősöket találni akiknek ilyen érdeklődési körük van. Mindenkit szeretettel fogadok.

pesti-marika.hupont.hu

62. Kedvenc díszhalaink!!!

► Minden ami a díszhalakhoz kapcsolódik!

kedvenchalaim.hupont.hu

63. Mazsoládé Klub

► Ezen a helyen megtalálsz mindent, amire kíváncsi lehetsz kismamként, szülőként, nagyszülőként.

mazsoladeklub.hupont.hu

64. CuteElectro-Girls ♥

► A Leg csajosabb oldal a környéken! XD ♥

cuteelectro-girls.hupont.hu

65. Minden ami Xbox 360!

► Hírek , extrák, játékok, stb...Akinek Xboxa van vagy szereti az xboxot annak itt a helye!

xbox-hungary.hupont.hu

66. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés Budapest

► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz

wernig.hupont.hu

67. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

69. Versek és novellák

► Honlapomon a 2009-től írt verseim és novelláim olvashatók

amoriana.hupont.hu

70. Piramis [(P.R.S)] Vámpír Klán

► A klán hivatalos Weboldala

pitch-blackklan.hupont.hu

71. HARMÓNIA - ÉLETcentrum

► Az egészséggel kéz a kézben? !! Igen, mert mi egy reménysugár vagyunk, Öntől egy karnyújtásnyira! Nálunk sok érdekességet és hasznos tanácsot is talál, hogy ne csak élje az életét - Könnyebben, egészségesebben, és tudatosan MEGÉLJE a mindennapokat.

majosimagneter.hupont.hu

72. Chelsea Fanatics

► Keep the BLUE flag flying high!

chelseafanatics.hupont.hu

73. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

74. Divat, Sztárok, minden ami érdekel!!

► Mindenről a legfrissebb hírek!!

osztalytarsak-haverok.hupont.hu

75. Hogyan maradjunk talpon?!

► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

del-fin.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 550
Heti: 11
Havi: 4 461
Össz.: 714 559

Látogatottság növelés
Oldal: Haragos Patrik: Szinán fővezér ténykedései
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »