Horváth Petra:
A magyarországi török végvárak-
a végvárak őrsége, fenntartási terhei és
a pénzügyi helyzetük
(Kézirat, ELTE-BTK, 2014. április 28.)
A témám a magyarországi török végvárak, bemutatom a végvárak őrségét, azt hogy milyen nehéz volt a korban egy végvár fenntartása és említést teszek a tartomány pénzügyi helyzetéről is.

A végvárak eredetileg az oszmán hódítás elleni magyar védelmi rendszer alapvető egységei voltak. A középkorban az ország déli határövezetében, majd a török uralom időszakában a Hódoltság peremén alkottak többé-kevésbé egybefüggő védővonalat. A végváraknak kettős funkciójuk volt. Egyrészt a körülöttük, mögöttük fekvő területeket védték, ezt nem úgy kell érteni, hogy a várak helyőrsége feltartóztathatott volna nagyobb támadó seregeket,[1] hanem elsősorban a környékbeli lakosság számára nyújtott menedéket a betörő ellenséggel szemben. Emellett a nagyobb hadseregeknél az utánpótlási útvonalak zavarására, megszakítására volt elegendő erejük. Ezért a hódító hadjáratok az útjukba eső erődítményeket igyekeztek elfoglalni. Az ostromnak a várak méretüktől függő ideig ellenállhattak, azonban felmentő sereg nélkül általában a legnagyobb erődítmények is kapituláltak.[2]Másrészt portyáikkal az ellenség elérhető területeit pusztították, onnan adót szedtek, foglyokat ejtettek.[1] Ez a szerep legalább olyan fontos volt, mint a passzív, védekező szerep, ezzel az ellenség területén tartották a háborút, megakadályozták a nyugodt termelést, kárt okoztak a másik félnek és megnehezítették a nagyobb támadó seregek élelmezését. Ezt a harcmodort mind a magyarok, mind a törökök alkalmazták és a végvár funkciójához olyannyira hozzátartozott, hogy még békeidőben sem hagytak fel a rajtaütések szervezésével.[1] Az oszmán birodalom provinciáiban állomásozó katonaság alapvetően két részből állt: a végvárakban állomásozó várkatonaságból, valamint a tartományban élő szpáhi katonaságból. A végváriak zömét eleinte készpénzzel fizették, de készpénzből már a 16. század elején is kevés volt és a zsoldfizetés már akkor is akadozott, kivált az újonnan meghódított területeken. A Porta a birodalom végvári katonaságának közel harmadát már 1527/28-ban sem készpénzben, hanem a vár körüli területeken, vagy távolabbi vidékeken lévő szolgálati birtokok jövedelmével, ún. zsold-tímárral fizette. A zsold-tímárokat, illetve a szpáhi katonaság költségeit a magyarországi vagy igazgatási szempontból ide csatolt területeken kiosztott szolgálati birtokok jövedelmei fedezték. Miután Szulejmán szultán 1541-ben elfoglalta a Magyar Királyság fővárosát, Budát, azt az újonnan létrehozott első magyarországi vilajet központjává tette. Az új tartomány megszervezése nem kis fejtörést okozhatott az oszmán adminisztrációnak. Az a keskeny Duna-Tisza közti sáv ugyanis, amelyet a törökök 1541-ben a magukénak mondhattak, nem volt elegendő egy új vilajet kialakításához. Ezért a budai és a székesfehérvári szandzsák mellett olyan távoli szandzsákokat is a budai beglerbég alá kellett rendelniük, mint a szendrői, a zvorniki, a pozsegai, a szegedi, az eszéki vagy a mohácsi. A magyarországi török területek terebélyesedésével azután egyre több, már az ország területén kialakított új szandzsákot csatoltak a budai vilajethez, s a budai beglerbégek birtokai is egyre közelebb kerültek állomáshelyükhöz. A budai vilajetben állomásozó, készpénzzel fizetett várkatonaság száma a 16. század második felében 10-11 000 fő körül mozgott. Hamar kiderült, hogy e nagyszámú őrség fizetése igen nagy terheket ró a kincstárra. A budai vilajet a kezdeti években valóban tetemes deficittel zárta az évet. Habsburg I. Ferdinánd követe már 1542-ben azt a korábban hallatlan hírt hozta Isztambulból, hogy Szulejmán szultán kincstára teljesen üres, a várak őrségét már 2 éve nem tudják fizetni, mivel Buda védelme minden pénzt elnyel. 1552/53-ban 22 millió akcsét, azaz 4 410 000 aranyat kellett a birodalom központi kincstárából Budára küldeni. Az 1570-es évek végére a budai vilajet pénzügyi helyzetében jelentős javulás következett be. Arszlán pasa 1566-ra a vilajet költségvetését állítólag egyensúlyba hozta, de csak azáltal, hogy a készpénzzsolddal fizetett katonák számát leszállította s katonái nagy részét készpénz helyett földbirtokkal, földbirtok haszonélvezetével fizette.

A magyarországi török végvárak őrsége:
Az 1560-as években az Udvari Haditanács a török végvárak rendes őrségét 47 049 főre tette. A 16. század végén számukat azonban már csak 23 200 főre becsülték. Számolnunk kell azzal, hogy a magyarországi török végházak őrsége a birodalom keleti lekötöttségének idején csökkenhetett, hisz nemegyszer megtörtént, hogy jelentős erőket vezényeltek át a magyar frontról. Magyarországi török végvári katonaság létszámát illetően a bizonytalanság kivált a 17. század vonatkozásában szembetűnő.
Zsolddefterek:
A magyarországi török végvárakban szolgáló zsoldosok létszámának megállapításához jól használhatók a zsoldfizetési listák. A magyarországi török végvárakról számos olyan részletes zsolddefter maradt fenn, amely egy-egy vár vagy várkörzet katonáinak nevét és zsoldját tartalmazza. Ilyen volt a magyar uralom alatt Stájerország és Ausztria kapujának számító, 1600-ban török kézre került és egy új vilajet központjává megtett Kanizsa. A török uralom alatt is kiemelkedő szerepet kapott, hisz az alája rendelt katonaság nézett farkasszemet a Habsburg védelmi rendszer Grazból irányított déli szakaszával. Kanizsa elvesztése a délnyugat-magyarországi védelmi rendszer átszervezését és egy Kanizsával szembeni külön védelmi vonal, a Kanizsával szembeni végvidék kiépítését tette szükségessé. Kanizsa őrségében nem a lovasok voltak többségben, mint a magyarországi török végvárak zömében általában, hanem a gyalogosok. Kanizsán az őrségnek mindössze 37%-át alkották a lovasok. Ezzel szemben a katonaság közel felét (49%-át) a gyalogosok tették ki. A gyalogosok viszonylag nagy arányát mind a török Kanizsán, mind pedig a szemben álló magyar végvárakban a vár természetföldrajzi adottságai, itt például a térség mocsaras volta magyarázza. A zsolddefterek adatai mind térben, mind pedig időben igen korlátozottak. Csupán egyetlen vár, vagy egy szűkebb régió zsoldosairól nyújtanak megbízható adatokat, viszonylag szűk időszakra vonatkozóan. A zsoldlisták és pénztári naplók együttes adataiból tehát megállapítható, hogy a 16. század második felében a budai vilajet váraiban szolgáló és készpénzzel fizetett őrség létszáma 10-11 000 fő körül mozgott. Ez a létszám csak a készpénzzel fizetett várkatonákat jelenti, amiben sem a zsold-tímárral fizetett végváriak, sem pedig a szpáhi katonaság nincs benne. A 17. században a magyarországi török várak már hat vilajet alá tartoztak. 1596-ban foglalták el a törökök Egert, ahol újabb vilajetet alakítottak ki. Ezt követte 1600-ban a kanizsai, 1660-ban a váradi, 1663-ban pedig az újvári. Ezen kívül alakult még ki legelsőként a budai, ezután pedig a székesfehérvári vilajet.

(Török akcse)
Deficites végvidékek:
A hódítások megtartása, a végvárak fenntartása a korban mindenütt nagy megterhelést jelentett. A magyar történetírásban régóta jól ismert, hogy a magyarországi királyi végvárrendszer milyen ráfizetést jelentett a Habsburg kormányzatnak. Az Udvari Kamara számításai szerint 1578-ban a magyar végvárak békebeli fenntartása évi 1 400 000-1 600 000 rajnai forintot tett ki. Ezt az összeget részint a Türkenhilféből, részint pedig az osztrák és a cseh tartományokból kívántak fedezni. A Kamara Magyarországról csak a költségek egytizedét vélte beszedhetőnek. Az ország bevételei a végvárak őrségének csak harmadát-felét fedezték, s hogy a magyarországi végvárak fenntartása a 16. század utolsó harmadában és a 17. század elején évente egy-másfélmillió forinttal terhelte a Habsburg birodalom költségvetését. Ebben csak a zsoldköltségek szerepelnek: a várak ellátására és jó karban tartására évente további egymillió forintot számíthatunk. Az Udvari Kamara 1578. november 16-i jelentése szerint a felhalmozódott adóság már akkor elérte a 10 000 000 forintot. A budai vilajet 1570-ig még jelentős birodalmi támogatásra szorult. A birodalmi kincstárból a hatvanas évek első felében is rendszeresen érkezett támogatás. Az 1570-es évek elejére jelentősen javult a helyzet és a helyi bevételek a zsoldszükséglet 88%-át fedezték. Természetesen ez korántsem jelentette azt, hogy nem voltak gondok. Verancsics Antal királyi helytartó 1572. július 28-án arról tudósított Pozsonyból, hogy a török véghelyek rosszul vannak felszerelve és ezért a budai pasa erősítést kért Konstantinápolyból. Az első jelentős változás 1575-ben következett be: ekkor történt először, hogy a birodalmi kincstárból már nem utaltak át aranyat Budára. 1581-ig nem érkezett további támogatás a birodalom központjából.
A pénzügyi konszolidáció okai:
A sikerben a pénztartalékok folyamatos felélése és a temesvári vilajetből érkező támogatás mellett a budai vilajet megnövekedett bevételeinek is komoly szerepe volt. A budai vilajet bevételeinek látványos emelkedése alapvetően két tényezővel magyarázható: egyrészt az 1566. évi sikeres szultáni hadjáratnak köszönhető számottevő területnövekedéssel, másrészt az 1540-es évek derekán megindult magyarországi török adóztatásnak a hatvanas évek végére történt stabilizálódásával és kiteljesedésével. Az 1566. évi hadjárat következtében egész országrészek, Somogy és Békés megye, valamint a Nagykunság kerültek török uralom alá. A magyarországi török uralom ezzel hosszú időre elérte legnagyobb kiterjedését. A magyarországi török adóztatásnak az 1568. évi drinápolyi béke utáni időszakban tapasztalható kiteljesedésében bizonyos központi intézkedéseknek éppoly fontos szerepük volt, mint a helyi adminisztráció hatékonyabbá válásának. Magyarországon kezdetben a török kincstár csak azoktól szedte a dzsizje-adót, akik házukon, földjeiken és szőlőjükön kívül 300 akcse vagyonnal rendelkeztek. Ez azt jelentette, hogy a kezdeti időben a potenciális adófizetők egy jelentős része, mintegy 30%-a, mentességet élvezett a dzsizje fizetése alól. A birodalom pénzügyi helyzetének romlása azonban arra kényszerítette a kormányzatot, hogy a 300 akcsés határt eltörölve, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül, lehetőleg mindenkitől beszedje a dzsizje-adót. Erre a budai szandzsák esetében már 1562-ben sor került, de az 1570-es évekre már minden magyarországi szandzsákban bevezetésre került az új rendszer. Ennek következtében jelentősen megnőtt a dzsizje-fizetők száma és természetesen a dzsizje-adóból származó jövedelem is. Az adóztatás kiteljesedésére jó példa a szultáni hász-birtokok jövedelmének emelkedése, amely a dzsizje-adó mellett az egyes vilajetek bevételeinek másik fontos részét képezte. A magyarországi török adóztatás megszilárdulásával egy időben teljesedett ki a török által uralt területeken a magyar adóztatás is. Az 1568. évi Habsburg-oszmán békeszerződést követő viszonylagos nyugalom éveiben az alföldi mezőgazdaság magára talált és a gazdasági megerősödés és konszolidáció éveiben a török uralom alatt élő magyar parasztok képesek voltak a megemelkedett török és magyar adók fizetésére is. Az 1570-80-as években tetőzött a nyugat felé irányuló magyar marhaexport is. Még látványosabban emelkedtek a vilajet legfontosabb bevételi forrásai, a mukátaa-bevételek, azaz a vámokból, illetékekből, vásárpénzekből, piaci illetékekből, monopóliumokból stb. származó kincstári jövedelmek, amelyek a tárgyalt időszakban a vilajet összjövedelmének 50-70%-át alkották.
A pénzügyi helyzet rosszabbra fordulása:
A budai vilajet kedvező pénzügyi helyzete azonban csak rövid ideig tartott és a dolgok 1581 után ismét rosszabbra fordultak. Az okok között szerepet játszottak a magyarországi királyi végvárrendszerben az 1570-es és 1580-as évek fordulóján bevezetett szervezeti változások, amelyek következtében jelentősen megnehezedett a magyar végvárak mögötti területeken az oszmán adóztatás. A királyi Magyarországon folytatott török adóztatás visszaszorulása sokkal érzékenyebben érinthette a tímáros szpáhikat és a zsold-tímárosokat, hisz ők jelentősebb jövedelmektől eshettek el. 1588 végére mind a budai, mind pedig a temesvári vilajetben pénzügyi gondok mutatkoztak. A 17. századról keveset tudunk, az viszont biztos, hogy a századforduló után a budai kincstár ismét külső támogatásra szorult. A 17. századra a budai vilajet jövedelmeinek egyre jelentősebb része származott a Balkánról, ezzel szemben a tartomány pénztárából zsoldot húzó katonáknak csak elenyésző része szolgált az ottani várakban. A pénztári naplók csak a készpénzbevételeket és –kiadásokat tartalmazzák. Az őrség élelmezése, lovainak takarmányozása, a végvárak hadfelszerelésének biztosítása szintén jelentős terhet jelentett és azt valahonnan elő kellett teremteni. Az élelem- és hadianyag-ellátás területén a Porta arra törekedett, hogy a szükségleteket, vagy azok döntő részét helyben, a magyarországi török területekről szerezze be. 1571-ben a budai török őrség számára a pécsi, zombori, bajai és kalocsai eminek szedték össze a délvidékről a tizedgabonát, 575 tonnányi búzát. Arról azonban nem szólnak a források, hogy ennél távolabbi vidékekről is érkezett volna búza. Az élelmiszerek közül egyedül a rizst kellett importálni Magyarországra: az őrség számára Szerbiából és Bulgáriából érkezett rizs egy részét kincstári áruként, vámkedvezménnyel hozták Budára. Hasonló volt a helyzet a hadianyag-ellátás területén is. Mivel a birodalom jelentősebb lőpormalmai (Isztambul, Gallipoli, Belgrád, Kairó, Szaloniki, Bagdad stb.) a magyarországi végváraktól roppant távolságra estek és mivel a szállítás- kivált a szárazföldi- közismerten nagy költséggel járt, a Porta érthetően arra törekedett, hogy az újonnan felállított magyarországi vilajetek lehetőleg maguk fedezzék az ottani török végvárak lőporszükségletét. A feltételek ehhez minden tekintetben kedvezőek voltak, hisz Magyarország Európa azon területei közé tartozott, ahol gazdag salétrom-lerakódásos helyek keletkeztek, ahol már a török hódoltság előtt is termeltek salétromot. Kisebb mennyiségben szinte minden végvárban készítettek lőport, a termelés zöme mégis a budai és a temesvári lőpormalmokban folyt. A kedvező helyi adottságoknak és a jól szervezett termelésnek köszönhetően a magyarországi lőpormalmok békeidőben fedezték az itteni török végvárak lőporszükségletét, sőt a Magyarországon termelt és felhalmozott lőporból a birodalom egyéb területeire is szállítottak. Hadjáratok idején a magyarországi hadszíntér is lőporszállítmányokra volt utalva, ez azonban nem volt kivételes jelenség, hisz a birodalom egyetlen lőpormalma sem volt képes a területén harcoló hadak teljes ellátására. A Porta készpénzkiadásait az is csökkentette, hogy a magyarországi török várak építése és erődítése döntően helyi építőanyagok felhasználásával és a hódoltsági magyar lakosság munkaerejével történt. Az építőanyagokat igyekeztek a hódoltsági magyar lakosságtól természetben beszedett adó formájában előteremteni. Az erődítési munkálatok során felmerülő költségeket is a helyi vagy a közeli kincstári bevételekből, az 1570-es évektől kezdve pedig az egyre gyakrabban és egyre rendszeresebben kivetett ún. rendkívüli adókból fedezték. A budai kincstár pénztárából fizették azokat a javítási munkálatokat, amelyeket a 15 éves háború után, 1609-ben végeztek egy sor magyarországi török várban. Bármennyire megterhelte a magyarországi vilajeteket és a központi kincstárat a magyarországi hadszíntér biztosítása és az itteni várak fenntartása, ez a teher a Porta számára kisebb volt, mint a Habsburgok számára az oszmán várakkal farkasszemet néző királyi védelmi rendszer finanszírozása. A korban Európa más hadszínterein kiépítette védelmi rendszerek is ráfizetések voltak és legfeljebb a ráfizetés mértéke lehet vita tárgya. A magyarországi tartomány helyzete a birodalomban korántsem volt egyedülálló. A hódítások utáni török berendezkedés másutt is rászorult a központi támogatásra.
Felhasznált szakirodalom:
[1], [2]: Szakály Ferenc- A mohácsi csata. Akadémiai Kiadó.1977. Budapest.
Ágoston Gábor: A hódítás ára. A magyarországi török végvárak őrsége, fenntartási terhei és a tartomány pénzügyi helyzete.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!
► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.
szervezetfejlesztes.hupont.hu
2. SATVEDA
► IGAZTUDÁS
sadvidya.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato
sztar-oldalak.hupont.hu
5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak
► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok
surlodasmentes.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón
garainyh.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
7. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
8. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
9. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten
► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP
karnisszerelo.hupont.hu
10. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...
► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....
absjeladokmindenautohoz.hupont.hu
11. Rock-gitár
► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!
rock-gitar.hupont.hu
12. Gyenesdiási Magyar Vándor Klub
► Célunk: Hazánk, Magyarország épített és természeti értékeinek felkeresése, népszerűsítése, átörökítése.
magyarvandor.hupont.hu
13. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,
audi-alkatreszek.hupont.hu
14. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
15. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Régi és használt könyvek, érdekes, ódon ajándéktárgyak. Köny-, könyvtár, hagyaték vétele. 1077 Budapest, Király u. 31. Tel.: 352-0229, 30/9604106, e-mail: yadrot@freemail.hu
tordaiantikvarium.hupont.hu
17. Ventilátorok szerelése, elszívók javítása Budapest, Pest megye
► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes
ventilatorszerviz.hupont.hu
18. Fiúk&Łányok
► Elvárom hogy máskor is benézz ! Ne siess ! Csak lassan !
asahin.hupont.hu
19. Csirkék és egyéb baromfiúk
► Csirkék és egyéb baromfiúk történetei izgalmas és érdekfeszítő képpekkel díszítve.
chicken.hupont.hu
20. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
21. Minden ami ló!
► Animációkat fontos tanácsokat vagy éppen bármilyen más lovas dolgokat keresel? Itt bármit megtalálsz.
pacikforever.hupont.hu
22. Ruhaszárító fregoli szerelő gyorsszerviz
► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !
fregoliszerelo.hupont.hu
23. GalambÁsz (Polyák Sándor) galambjai
► "Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot."
galambasz.hupont.hu
► Ez a weboldal azoknak szól, akiket elvarázsolt a bélyegek világa. Alapvetően a magyar klasszikusok - krajcárosok, a turulkiadások - kerülnek feltöltésre, de más különlegességek is helyet kapnak. Nem csak nézelődni lehet, vásárolhatsz is.
mystamps.hupont.hu
25. HHO - Hidrogén generátor (folytatás)
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hho-generator.hupont.hu
26. RUSZTIKA DEKOR és Lakberendezési Stúdió
► ESKÜVŐ-BÁL-BULI-GYEREKZSÚR-SZÜLINAP-ÉVFORDULÓK, Ajándékok, ötletek, dekorációs kellékek Csongrádon a Kossuth tér 8-10( az Illatszer boltnál)és Szentesen a Kossuth u.22.(Adidas bolt mellett)Hamarosan Kecskeméten is!
rusztikadekor.hupont.hu
27. A királyi ház titkai, A silla királyság ékköve, Dae Jang Geum és a többiek
► Ez az oldal a Dél- koreai drámákkal, sorozatokkal foglalkozik :) *-*
dae-jang-geum.hupont.hu
28. Fehér mágia
► Fehér mágia, boszorkányság, wicca, spiritualitás...
fehermagia.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
hho-hidrogengenerator.hupont.hu
30. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN
► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!
pannonmaraton.hupont.hu
31. Kreatív ötletre van szüksége? Érdemes ide betérni
► Ezen az oldalon a kreatív oldalamat mutatom be, és egyben ajándék tippekkel, kreatív ötletekkel is szolgálok nektek.
minden-ami-kreativ.hupont.hu
32. Füllyukasztás, fül piercing és orr piercing a világmáka STUDEX készülékkel!
► Bébi és gyermekek részére a legjobb választás, lányoknak divatos, fiúknak vagány!A világmárka Studex system 75 készülékkel szinte fájdalommentes a belövés, egyszerű, biztonságos higiénikus, szakszerű
fullyukasztas.hupont.hu
33. teknősőkről
► teknősök világa
teknosok.hupont.hu
34. Minden ami EMO
► ,,Én nem tudom, mi ez de jó nagyon, fájása édes, had fájjon hagyom, ha balgaság ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"
emogrill.hupont.hu
► Sziasztok! ha receptet kerestek jó helyen jártok!
recepteeeeek.hupont.hu
36. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából
► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!
verseloerintes.hupont.hu
37. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.
► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás
multimix.hupont.hu
38. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
39. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
40. HOSSZÚ ÚTON *** ÁLDATLAN ÖRÖKSÉG
► Van-e jogom szót kérni ott, hol haldoklik a hang
monoton.hupont.hu
41. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás
pusztadoktor.hupont.hu
42. A honlap elköltözöttt új cím: www.ragcsalotenyeszet.ewk.hu
► Figyelem !!!Elöször rosszat írtam ki :S
ragcsalotenyeszet.hupont.hu
43. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
44. Mediáció és egyéb alternatív vitarendezés
► Ne dühöngjön, mediáltasson! Úgy is nyerhet, hogy nincs vesztes!
bestmediator.hupont.hu
45. Lakossági és ipari falfúró gyorsszolgálat
► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24
falfuro.hupont.hu
46. Róbert bútor
► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.
robertbutor.hupont.hu
► Szalai Román versei
szalaiversek.hupont.hu
48. IVI Angel és az IVI Angel World
► "Mosolyogj, mert a mosoly nem kerül semmibe...Mosolyogj, mert egy mosoly megváltoztathatja egy ember egész életét" (IVI Angel)
iviangelworld.hupont.hu
49. ESZTA-TOOLS KFT TISZAVASVÁRI BARKÁCSÁRUHÁZ, GÉPKÖLCSÖNZÉS
► GÉPKÖLCSÖNZÉS, SZERSZÁMOK, MUNKARUHA, CSAVAROK,FISKARS TERMÉKEK, ELEKTROMOS-KAPUNYITÓK, NORMSTHAL-GARÁZSKAPU
tiszavasvaribarkacsbolt.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
51. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
► Divat lányoknak,fiúknak,kiegészítők,hajkészítés és minden más!
divtok.hupont.hu
53. ~***Álmok nélkül mit ér az élet. ***~
► Nagyon jó oldal. Smink, divat, egészség, sztárok, stb. Ez az oldal 10-17 éves lányoknak van. De ha nem vagy még 10, vagy már elmúltál 17 akkor sem kell kilépned ez oldalból, nyugodtan nézz körül. Jó szórakozást.
mindenamicsajszi.hupont.hu
54. Horrorfilmek nagy tárháza , a régiektől egészen a legújjab filmekig!!!
► HORROR,HORROR és HORROR ÜDV ITT!!!
horrorfan.hupont.hu
55. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!
► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)
utopiaszulinap.hupont.hu
► Örülök h ellátogattál ide..:) Sok minden wan ..sztárok..pletyka...warázsige meg minden féle azért wan ilyen sok menüpontom csak nektek...majd mindig frissitek..alul wanak az uj dolgok nézzétek meg..Jó $zórakozást!:)
mindenneked.hupont.hu
57. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
58. Zene, divat, blog , képek, videok csak neked:)
► Jo számok, divat , blog, rengeteg kép , videok, szoval egy oldal csajoknak:X
liveyourlife-crazy.hupont.hu
59. Miley Cyrus illetve Hannah Montana fanoknak itt a helyük!!!!!!!
► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)
kitti-lapja.hupont.hu
60. LevendulaProgram
► képzeld el, hogy süt a nap, fúj a friss szél a tengerről, és csodálatos illat vesz körül.. amerre nézel, minden liláskék.. Provence-ban vagy, egy levendula-mezőn. Harmóniaban vagy Isten akaratával, a világegyetem rendjével és önmagad belsejével
levendulaprogram.hupont.hu
61. Pesti-Marika
► Marika vagyok, és Budapesten élek. Üdvözlök minden régi és új ismerőst. Szeretem a természetet, a könyveket és a nyugalmat. Szeretnék olyan ismerősöket találni akiknek ilyen érdeklődési körük van. Mindenkit szeretettel fogadok.
pesti-marika.hupont.hu
► Minden ami a díszhalakhoz kapcsolódik!
kedvenchalaim.hupont.hu
63. Mazsoládé Klub
► Ezen a helyen megtalálsz mindent, amire kíváncsi lehetsz kismamként, szülőként, nagyszülőként.
mazsoladeklub.hupont.hu
► A Leg csajosabb oldal a környéken! XD ♥
cuteelectro-girls.hupont.hu
► Hírek , extrák, játékok, stb...Akinek Xboxa van vagy szereti az xboxot annak itt a helye!
xbox-hungary.hupont.hu
66. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés Budapest
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
67. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
mercedes-alkatreszek.hupont.hu
► Honlapomon a 2009-től írt verseim és novelláim olvashatók
amoriana.hupont.hu
70. Piramis [(P.R.S)] Vámpír Klán
► A klán hivatalos Weboldala
pitch-blackklan.hupont.hu
► Az egészséggel kéz a kézben? !! Igen, mert mi egy reménysugár vagyunk, Öntől egy karnyújtásnyira! Nálunk sok érdekességet és hasznos tanácsot is talál, hogy ne csak élje az életét - Könnyebben, egészségesebben, és tudatosan MEGÉLJE a mindennapokat.
majosimagneter.hupont.hu
72. Chelsea Fanatics
► Keep the BLUE flag flying high!
chelseafanatics.hupont.hu
73. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz
trafo-gyujtotrafo.hupont.hu
74. Divat, Sztárok, minden ami érdekel!!
► Mindenről a legfrissebb hírek!!
osztalytarsak-haverok.hupont.hu
► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"
del-fin.hupont.hu