Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.

Kökényessy Zsófia:

 

Pázmány Péter tanulmányai

és vitája Alvinci Péterrel 

 

(Kézirat, ELTE-BTK, 2014 májusa)

 

 

 

Bevezető

 

Pázmány Pétert korának kiemelkedő tehetségű polihisztoraként tartja számon a történetírás. Nagy monográfiaírója, Bitskey István, akinek munkája alapján dolgoztam, így foglalja össze tehetségét:

 

„S valóban: tudnánk-e Bocskai István és Zrínyi Miklós közé eső négy évtizedből náluk [Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Eszterházy Miklós] nagyobb hatalommal, szélesebb áttekintőképességgel, több ésszel és szenvedéllyel országos politikát irányító személyeket említeni? Aligha.”[1]

 

Pázmány Péter egyszerre volt nagy író, politikus, akinek irányvonala ma is viták tárgyát képezi, mivel minden korszak a saját elképzeléseit igyekszik alátámasztani életének egy-egy mozzanatával. Fontos hangsúlyozni, hogy Pázmány Péter élete és munkássága nagyon összetett és szerteágazó egész, melynek felderítésére nem is vállalkozhatok, inkább szeretném kiemelni tanulmányainak, tudásbeli fejlődésének fontosabb állomásait, valamint eme termékeny időszakokban született művei közül is kimagasló vitairatait, leveleit, melyeket Alvinci Péterrel váltott. Bízom benne, hogy ez által érzékeltethetem zsenialitását, valamint elérhetem azt a lenyűgöző hatást, melyet belőlem váltott ki, mialatt megismerhettem életét.

 

Szülőföld, származás, tanulmányok

 

Pázmány Péter 1570. október 4-én látta meg a napvilágot Váradon, az „Erdély kapujának” is nevezett kiemelkedő jelentőségű és nagy múltú városban. Pázmány Miklós, Bihar vármegye alispánjának, valamint Massai Margitnak gyermekeként a lutheri, majd a kálvini tanok szellemiségében nevelkedett, mert a hitújításnak az egész Pázmány család a követőjévé vált.[2]

 

Alighogy megkezdte tanulmányait, 8 éves korában súlyos csapás érte: édesanyja elhunyt. Édesapja négy évvel később elvette a katolikus Toldy Borbálát. Valószínűsíthetően a mostohaanya, valamint a híres olasz jezsuita diplomatának, Antonio Possevitonak Váradon tett látogatása játszott szerepet abban, hogy Pázmány Miklós 1583-ban végül a jezsuiták kolozsvári szemináriumába íratta be gyermekét. A korszakban amúgy is bevett szokásnak számított, hogy a református nemesek a jó hírű jezsuita kollégiumokba íratták gyermekeiket, ahol aztán a jezsuiták éltek a lehetőséggel és átnevelték a nemesség ifjú generációit. Bár a más felekezetre való erőszakos áttérítés tiltva volt, a jezsuiták magas képzettsége, széleskörű műveltsége, valamint feltétlen és alázatos odaadása az egyház iránt vonzóan és ösztönzően hatott a fiatalokra.[3]

 

Pázmány esetében is sikeresnek bizonyult a jezsuita nevelés, 1599-ben ugyanis felvételét kérte a Jezsuita Rendbe, ahová fel is vették, majd október 6-án Krakkóba küldték novíciusi tanulmányainak megkezdésére.[4]

 

A krakkói noviciátus aszketikus előírásai miatt Pázmány fizikai állapota rohamosan romlani kezdett, így a novíciusi évei lejártával elöljárói Bécsbe küldték folytatni tanulmányait 1590-ben.  Itt kapta a legalaposabb logikai oktatást, melyből később érvelési stílusában is oly sokszor táplálkozott, hiszen Pázmány vitáinak később is legerősebb oldala a logika maradt, ennek következetes és kérlelhetetlen alkalmazása képezte a későbbiekben is vitairatai erényét.[5]

 

1593. április elején jutott el Rómába, bécsi tanulmányai után ugyanis itt érhette el képzésének csúcspontját. Rómában ekkoriban a keresztény világ minden tájáról érkezett papnövendékeket képeztek ki, igazán színvonalas és lenyűgöző oktatás folyt a jezsuita tudományosság fellegvárában, a Collegium Romanumban. A hallgatók között jelen voltak a többi nagy római tanintézetek teológiahallgatói is, így míg a Collegium Romanumban főleg római papokat képeztek ki, a többi intézményben német és magyar, angol, görög és balkáni, valamint arab területekre küldendő papokat is oktattak, területenként intézményekre lebontva. Ez a hatás, valamint az ekkor a kollégium élén álló rektor, Roberto Bellarmino, kora legnagyobb hitvitázója együttesen alakította benne ki a vágyat egy monumentális, jól szervezett és diadalmas, katolikus egyház képében. [6]

 

A képzésen nagy hangsúlyt fektettek - a tanulmányi oldal mellett – a nevelésre, jellemformálásra is. Habár kiemelték a meditációt, a kontemplatív szemlélődést, nem csupán a magányos, visszahúzódó attitűdre, a túlvilág-élmény fokozására helyezték a hangsúlyt, hanem a tudatosan választott cselekedetek, az aktív élet, a tettekben megmutatkozó vallásosság lettek a szemléletmód fő támpillérei. Az imádságban sem csak a vigasztalódást keresték, mint a középkori vallásosságban, hanem cselekvésre serkentő, tenni akaró vigasztalódást, serkentő erőt láttak benne. Ezek a vonások felfedezhetőek Pázmány érveléstechnikájában és felfogásmódjában is. [7]

 

Miután tanulmányait befejezte, 1596. április 13-án, nagyszombaton pappá szentelték Pázmány Pétert. A szertartásra a Lateráni Bazilikában került sor, ahol rajta kívül húsz társa vehette fel a szentséget. Ezután került sor a teológiai doktori címe megvédésére, melyet kiválóan teljesített, azonban a jezsuita gyakorlat szerint doktori címét csak több éves tanítói munka után kaphatta meg, 1606-ban. [8]

 

Pázmány 1597 őszén Grazba került, itt végigtanította élete első teljes, hároméves filozófia kurzusát. Ezután helyezték át elöljárói Vágsellyére, majd fél éven belül Kassára, ahol megérett a helyzet a katolikus restaurációra. Az egri püspökség ideiglenes székhelye itt volt a török hódítások miatt 1596-tól kezdve, ugyanakkor a főszékesegyház már 50 éve a lutheránusok kezén volt, s a katolikusok még a mellékoltárok használatából is kiszorultak. Pázmány a főkapitány gyóntatójának tisztségét betöltve hathatós erőt jelentett a katolicizmus kassai újjászervezésében.[9]

 

Pázmány 1603-ban visszatért Grazba, ahol 1607-ig oktatott, majd ekkor döntött végre a Magyarországra való hazatérés mellett. Itt az első perctől fogva sikeres térítőhadjáratot folytatott, melynek eredményeképp a történelmi hagyomány szerint 30 híres főúri család rekatolizált. Ezek – a teljesség igénye nélkül - Eszterházyak, Erdődyek, Pálffyak, a Czobor, Dóczy, Apponyi, Pethe, Bánffy, Alaghy és Héderváry családok némely tagjai, de nevéhez fűződik Forgách Miklós és Zsigmond, Thurzó Ádám, Homonnai Drugeth György, valamint Zrínyi György katolikus hitre való visszavezetése is. A kortársak véleménye szerint Pázmány Péter „egy református országban született, de egy katolikusban halt meg”. [10]

 

A vita

 

Az 1609-es évvel elérkeztünk írásom fő momentumához: a vitasorozathoz, mely Alvinci Péter és Pázmány Péter között folyt le. Pázmány ugyanis Kassa főprédikátorát, Alvinci Pétert választotta vitairatának célpontjául, s hozzá fogalmazta meg „Öt szép levél” című gúnyos hangvételű írását. Egy tudatlannak és korlátoltnak beállított prédikátorképet alakít ki Alvinciről, mely vele, a művelt, pápista emberrel vitázik. Mivel Pázmány egyre fölényesebben érvel a pápista tanokkal, s levélről levélre fokozza a válaszért esdeklő hangnemet, sikerül módszeresen megszégyenítenie a református prédikátort.[11]

 

(Alvinczi Péter aláírása)

 

Az öt levelet Pázmány úgy építette fel szerkezetileg, hogy minden egyes levélben egy, a korszakban meghatározó, a katolikusokat becsmérlő tévtanítás megcáfolásával foglalkozik, mindezt dialógusok ismertetésén keresztül teszi.

 

Az első levél „az pápisták bálványozásáról” szól, melyben először a református álláspontot ismerhetjük meg (a pápisták bálványoznak), majd ere válaszul Pázmány kifejti, hogy a képek tisztelete nem minősül bálványozásnak, mivel: A képeknek illendő böcsületet és tiszteletet kell adni, nem azért, mintha ezekben valami istenség, avagy erő volna, melyet böcsülleni kellene, avagy tőlök valamit kérni: hanem csak azért, hogy akit jegyeznek, azt tiszteljük ezek által. És mikor ezek előtt süveget vetünk, térdet hajtunk, Krisztust imádjuk, akit jegyez az kép.”[12]

 

Hasonlóan nehéz kérdéssel foglalkozik a második levél is, melyben Pázmány azt boncolgatja, mennyiben kötelező a katolikusokra nézve más felekezetű testvéreiknek tett ígéreteik betartása. Negatív példaként a reformátusok többek között Husz János megégetését hozzák fel példaként, akit pedig előtte biztosítottak Zsigmond király hitlevelével. Pázmány természetesen ezt a kérdéskört igyekszik megcáfolni. 

 

A harmadik levél a papi nőtlenséggel, a negyedik levél viszont több, szám szerint 26 kérdéssel foglalkozik egymás után, ezek mind a protestánsok problémafelvetéseit igyekeznek megcáfolni. Itt már nemcsak védekezik, vagy magyaráz, hanem egyúttal támadó jellegű mondatokkal is dolgozik, főleg Luther és Kálvin munkáiból idéz sűrűn.

 

A támadás végül kiteljesedik az ötödik levélben, itt ugyanis nemcsak, hogy Luther, Kálvint és követőit állítja be végül bálványozónak, hanem egyenesen eretneknek minősíti őket, „melyet hét erős bizonysággal” támaszt alá. Bitskey szerint a korban a védekezés és támadás technikája összefüggött az érveléssorán, ugyanis a kor emberének húsbavágó és kizárólagos kérdést jelentett az üdvözülés, valamint az odáig vezető út milyensége. Pázmány szövegeiben pont az a bravúros, hogy ez a két ellentmondásos pólus szövegeiben koherens egésszé tud összeforrni, érveléstechnikája pedig lehengerlő, barokkos magyarsága pedig önmagában kiemelkedő irodalmi értéket képvisel.[13]

 

Alvinci nagyon gyorsan előállt a felelettel.  Még ez év őszén kinyomtatta Debrecenben „Egy tetetes neve vesztett Pápista embertől, S. T. D. P. P. –től küldetett színes öt levelekre rend szerint való Felelet Alvinci Pétertől, a Kassai magyar Ekklézsia lelkipásztorától” című válaszát. Sajnos a levél nem maradt fenn, de Pázmány írásaiból következtetni lehet Alvinci stílusára és témafelvetéseire, mivel Pázmány cáfolatai előtt szinte mindig idézi nagy vitapartnere gondolatait.

 

„Alvinci Péternek sok tétovázó kerengésekkel és cégéres gyalázatokkal felhalmozott feleletinek rövid és keresztyén szelídséggel való megrostálása” című válaszában reagál Alvinci felvetéseire Pázmány. Először kifejti, hogy miért nem fedte fel valódi nevét időnek előtte, majd módszeresen megint ízekre szedi Alvinci írását. Kimondottan éles, gúnyos, szidalmazó megnyilvánulásokkal van tele Pázmány értekezése, ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy még ezeken a negatív hangvételű mondatokon is átsejlik, hogy ellenfelét ennek ellenére nagyon becsüli. „Látom azt is, hogy az te pajkos tréfákkal és ló faránál kohlott, paraszt szidalmazásokkal feltetéztetett könyvedben egyéb nincsen, hanem (amint te szólasz) nádmézes, jó illatú juhlépnél édesben folyó beszédek, és az szép szó alatt minden aloësnél keserűbb méreg, mély emberségből származott, ízetlen böcsületekkel egyetemben, és hogy egyszóval megmondjam, ez egész írásodban (jó lelkiismérettel mondom és ezennel magaddal is megtapasztaltatom) semmi egyéb nincsen egyníhány jó módjával ejtett magyarizmusnál, Aesopus beszédinél, korcsomárúl költ kajtor tréfáknál, istállóhoz illendő poshadt szitkozódásoknál…” Mindezek mellett Pázmány idézeteiből képet kaphatunk arról is, hogy ellenfele sem volt sokkal kegyesebb irányában. „Végezetre énreám mindenféle szitkokkal agyarkodik Alvinci Uram, és mint az sebes esőt, úgy szórja reám az ő nyelvének mérgét. Én őnéki patvarkodó, hipokrita, szamár, ördögi irigységgel és ördögtűl tanult mesterséggel rakva vagyok: mint az vak eb az árkot, mint az Gál ebe az medvét, úgy kerülöm az igazságot: bérletten ravasz vagyok: az szemtelen ördöghöz hasonló vagyok: orcámra ültem: az farizeusoknak igyenes lineán fajzati vagyunk mi: én szemtelenül hazudok: rázom, mint az disznó az bársonyt…” [14]

 

A röviden csak Megrostálás néven emlegetett műben Pázmány rákényszerül, hogy Alvincinak minél árnyaltabban fogalmazza meg a bálványimádásról alkotott tételeit, ugyanis ahogy az írásból is kiderül, Alvinci eme kérdéskörben tudta leginkább megfogni, vagy bővebb magyarázatra kényszeríteni Pázmányt. Ennek a bonyolult hittételnek teljes és részletes kidolgozásához lényegében ezen a vitasorozaton keresztül jutott el, valamint vitaírói stílusa is ebben a termékeny párbeszédben tudott a csúcspontra jutni. [15]

 

Összegzés

 

Pázmány Péter vitastílusáról az Alvinci Péterrel folytatott termékeny párbeszéd alapján kaphatunk képet. Több fontos jellemzőre szeretném felhívni a figyelmet, melyek engem annyira megragadtak. Az első természetesen a könnyedén alkalmazott változatos, érzékletes és kimagaslóan művészi, magyar (!) nyelvű fogalmazásmódja, mellyel már alapvető fölénybe kerülhetett vitapartnerével szemben. A másik a logikai következetesség, mely lehetővé tette, hogy vitapartnerei alulmaradjanak az érvelésben, egyúttal Pázmány gondolatmenetét érthetően, tisztán és következetesen közvetítette. Ráadásul munkássága kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy a rekatolizálásban véghezvitt eredményeit nem a hatalom eszközeivel érte el, hanem pusztán tanítói, szónoki és írói tevékenységével.

 

Felhasznált forrás és szakirodalom:

 

BITSKEY      Bitskey István: Pázmány Péter. Gondolat kiadó, Bp., 1986.

 

PÁZMÁNY   http://mek.oszk.hu/06700/06793/06793.htm 2014. 05. 19. 20:21

 



[1] BITSKEY, 5. p.

[2] BITSKEY, 10. p.

[3] BITSKEY, 10-19. p.

[4] BITSKEY, 18. p.

[5] BITSKEY, 27. p.

[6] BITSKEY, 33. p.

[7] BITSKEY, 38. p.

[8] BITSKEY, 39. p.

[9] BITSKEY, 42-48. p.

[10] BITSKEY, 81.p.

[11] BISKEY, 82-83. p.

 

[12] PÁZMÁNY

[13] BITSKEY, 86-87.p.

[14] PÁZMÁNY

[15] BITSKEY, 91. p.

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

2. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

4. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

4. Garai András NET Misszió

► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

garainyh.hupont.hu

5. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

7. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

8. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

9. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten

► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP

karnisszerelo.hupont.hu

10. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

11. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

12. Gyenesdiási Magyar Vándor Klub

► Célunk: Hazánk, Magyarország épített és természeti értékeinek felkeresése, népszerűsítése, átörökítése.

magyarvandor.hupont.hu

13. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,

audi-alkatreszek.hupont.hu

14. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

16. Tordai Antikvárium

► Régi és használt könyvek, érdekes, ódon ajándéktárgyak. Köny-, könyvtár, hagyaték vétele. 1077 Budapest, Király u. 31. Tel.: 352-0229, 30/9604106, e-mail: yadrot@freemail.hu

tordaiantikvarium.hupont.hu

17. Ventilátorok szerelése, elszívók javítása Budapest, Pest megye

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

18. Fiúk&Łányok

► Elvárom hogy máskor is benézz ! Ne siess ! Csak lassan !

asahin.hupont.hu

19. Csirkék és egyéb baromfiúk

► Csirkék és egyéb baromfiúk történetei izgalmas és érdekfeszítő képpekkel díszítve.

chicken.hupont.hu

20. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

21. Minden ami ló!

► Animációkat fontos tanácsokat vagy éppen bármilyen más lovas dolgokat keresel? Itt bármit megtalálsz.

pacikforever.hupont.hu

22. Ruhaszárító fregoli szerelő gyorsszerviz

► Miért kerülgetné a szobában száradó ruhákat, amikor a szomszédai már régen mennyezetre szerelt fregolit használnak ? Önnél is kényelmesen elfér a fürdőkád felett kiteregetett friss mosás! Szereltessen fel új ruhaszárítót, vagy javítassa meg a régit !

fregoliszerelo.hupont.hu

23. GalambÁsz (Polyák Sándor) galambjai

► "Nem dicsősége a sasnak, ha legyőzi a galambot."

galambasz.hupont.hu

24. Bélyegeim - My stamps

► Ez a weboldal azoknak szól, akiket elvarázsolt a bélyegek világa. Alapvetően a magyar klasszikusok - krajcárosok, a turulkiadások - kerülnek feltöltésre, de más különlegességek is helyet kapnak. Nem csak nézelődni lehet, vásárolhatsz is.

mystamps.hupont.hu

25. HHO - Hidrogén generátor (folytatás)

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hho-generator.hupont.hu

26. RUSZTIKA DEKOR és Lakberendezési Stúdió

► ESKÜVŐ-BÁL-BULI-GYEREKZSÚR-SZÜLINAP-ÉVFORDULÓK, Ajándékok, ötletek, dekorációs kellékek Csongrádon a Kossuth tér 8-10( az Illatszer boltnál)és Szentesen a Kossuth u.22.(Adidas bolt mellett)Hamarosan Kecskeméten is!

rusztikadekor.hupont.hu

27. A királyi ház titkai, A silla királyság ékköve, Dae Jang Geum és a többiek

► Ez az oldal a Dél- koreai drámákkal, sorozatokkal foglalkozik :) *-*

dae-jang-geum.hupont.hu

28. Fehér mágia

► Fehér mágia, boszorkányság, wicca, spiritualitás...

fehermagia.hupont.hu

29. HHO - Hidrogén generátor

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hho-hidrogengenerator.hupont.hu

30. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

31. Kreatív ötletre van szüksége? Érdemes ide betérni

► Ezen az oldalon a kreatív oldalamat mutatom be, és egyben ajándék tippekkel, kreatív ötletekkel is szolgálok nektek.

minden-ami-kreativ.hupont.hu

32. Füllyukasztás, fül piercing és orr piercing a világmáka STUDEX készülékkel!

► Bébi és gyermekek részére a legjobb választás, lányoknak divatos, fiúknak vagány!A világmárka Studex system 75 készülékkel szinte fájdalommentes a belövés, egyszerű, biztonságos higiénikus, szakszerű

fullyukasztas.hupont.hu

33. teknősőkről

► teknősök világa

teknosok.hupont.hu

34. Minden ami EMO

► ,,Én nem tudom, mi ez de jó nagyon, fájása édes, had fájjon hagyom, ha balgaság ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"

emogrill.hupont.hu

35. Receptek Maci Konyhája

► Sziasztok! ha receptet kerestek jó helyen jártok!

recepteeeeek.hupont.hu

36. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából

► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!

verseloerintes.hupont.hu

37. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.

► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás

multimix.hupont.hu

38. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

39. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13

► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13

szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu

40. HOSSZÚ ÚTON *** ÁLDATLAN ÖRÖKSÉG

► Van-e jogom szót kérni ott, hol haldoklik a hang

monoton.hupont.hu

41. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT

► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás

pusztadoktor.hupont.hu

42. A honlap elköltözöttt új cím: www.ragcsalotenyeszet.ewk.hu

► Figyelem !!!Elöször rosszat írtam ki :S

ragcsalotenyeszet.hupont.hu

43. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

44. Mediáció és egyéb alternatív vitarendezés

► Ne dühöngjön, mediáltasson! Úgy is nyerhet, hogy nincs vesztes!

bestmediator.hupont.hu

45. Lakossági és ipari falfúró gyorsszolgálat

► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24

falfuro.hupont.hu

46. Róbert bútor

► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.

robertbutor.hupont.hu

47. "...hű szívvel szeressél"

► Szalai Román versei

szalaiversek.hupont.hu

48. IVI Angel és az IVI Angel World

► "Mosolyogj, mert a mosoly nem kerül semmibe...Mosolyogj, mert egy mosoly megváltoztathatja egy ember egész életét" (IVI Angel)

iviangelworld.hupont.hu

49. ESZTA-TOOLS KFT TISZAVASVÁRI BARKÁCSÁRUHÁZ, GÉPKÖLCSÖNZÉS

► GÉPKÖLCSÖNZÉS, SZERSZÁMOK, MUNKARUHA, CSAVAROK,FISKARS TERMÉKEK, ELEKTROMOS-KAPUNYITÓK, NORMSTHAL-GARÁZSKAPU

tiszavasvaribarkacsbolt.hupont.hu

50. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

51. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

52. Divatok a minden napra!

► Divat lányoknak,fiúknak,kiegészítők,hajkészítés és minden más!

divtok.hupont.hu

53. ~***Álmok nélkül mit ér az élet. ***~

► Nagyon jó oldal. Smink, divat, egészség, sztárok, stb. Ez az oldal 10-17 éves lányoknak van. De ha nem vagy még 10, vagy már elmúltál 17 akkor sem kell kilépned ez oldalból, nyugodtan nézz körül. Jó szórakozást.

mindenamicsajszi.hupont.hu

54. Horrorfilmek nagy tárháza , a régiektől egészen a legújjab filmekig!!!

► HORROR,HORROR és HORROR ÜDV ITT!!!

horrorfan.hupont.hu

55. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!

► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)

utopiaszulinap.hupont.hu

56. Mindenféle dolog neked!

► Örülök h ellátogattál ide..:) Sok minden wan ..sztárok..pletyka...warázsige meg minden féle azért wan ilyen sok menüpontom csak nektek...majd mindig frissitek..alul wanak az uj dolgok nézzétek meg..Jó $zórakozást!:)

mindenneked.hupont.hu

57. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

58. Zene, divat, blog , képek, videok csak neked:)

► Jo számok, divat , blog, rengeteg kép , videok, szoval egy oldal csajoknak:X

liveyourlife-crazy.hupont.hu

59. Miley Cyrus illetve Hannah Montana fanoknak itt a helyük!!!!!!!

► Hannah Montana egy tini popsztár akit imádnak a pasik!De senki sem tudja hogy igazábol ő Miley Cyrus!Ez most így hosszu lenne de nézd meg az oldit és mindent megtutsz!!!!!!!!!!!!Jo keresgélést!!:):)

kitti-lapja.hupont.hu

60. LevendulaProgram

► képzeld el, hogy süt a nap, fúj a friss szél a tengerről, és csodálatos illat vesz körül.. amerre nézel, minden liláskék.. Provence-ban vagy, egy levendula-mezőn. Harmóniaban vagy Isten akaratával, a világegyetem rendjével és önmagad belsejével

levendulaprogram.hupont.hu

61. Pesti-Marika

► Marika vagyok, és Budapesten élek. Üdvözlök minden régi és új ismerőst. Szeretem a természetet, a könyveket és a nyugalmat. Szeretnék olyan ismerősöket találni akiknek ilyen érdeklődési körük van. Mindenkit szeretettel fogadok.

pesti-marika.hupont.hu

62. Kedvenc díszhalaink!!!

► Minden ami a díszhalakhoz kapcsolódik!

kedvenchalaim.hupont.hu

63. Mazsoládé Klub

► Ezen a helyen megtalálsz mindent, amire kíváncsi lehetsz kismamként, szülőként, nagyszülőként.

mazsoladeklub.hupont.hu

64. CuteElectro-Girls ♥

► A Leg csajosabb oldal a környéken! XD ♥

cuteelectro-girls.hupont.hu

65. Minden ami Xbox 360!

► Hírek , extrák, játékok, stb...Akinek Xboxa van vagy szereti az xboxot annak itt a helye!

xbox-hungary.hupont.hu

66. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés Budapest

► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz

wernig.hupont.hu

67. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

69. Versek és novellák

► Honlapomon a 2009-től írt verseim és novelláim olvashatók

amoriana.hupont.hu

70. Piramis [(P.R.S)] Vámpír Klán

► A klán hivatalos Weboldala

pitch-blackklan.hupont.hu

71. HARMÓNIA - ÉLETcentrum

► Az egészséggel kéz a kézben? !! Igen, mert mi egy reménysugár vagyunk, Öntől egy karnyújtásnyira! Nálunk sok érdekességet és hasznos tanácsot is talál, hogy ne csak élje az életét - Könnyebben, egészségesebben, és tudatosan MEGÉLJE a mindennapokat.

majosimagneter.hupont.hu

72. Chelsea Fanatics

► Keep the BLUE flag flying high!

chelseafanatics.hupont.hu

73. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

74. Divat, Sztárok, minden ami érdekel!!

► Mindenről a legfrissebb hírek!!

osztalytarsak-haverok.hupont.hu

75. Hogyan maradjunk talpon?!

► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

del-fin.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 550
Heti: 11
Havi: 4 461
Össz.: 714 559

Látogatottság növelés
Oldal: Kökényessy Zsófia: Pázmány Péter tanulmányai és vitája Alvinci Péterrel
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »