Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540)

Köszöntöm a Szapolyai honlapon, melynek célja, hogy tudományos igénnyel, részrehajlás nélkül eloszlassa a Szapolyai-családról kialakult toposzokat.

Balla Tímea:

 

Ami ápol és eltakar – a török viselet hatása a magyar viseletre a XV. század végétől XVI. század végéig

 

(ELTE-BTK, Kézirat, 2014. március 27.)

 

            A 16. században a magyarokat sokféle hatás érte. Három részre szakadt az ország, tartósan érintkezésbe kerültek a török kultúrával, a Habsburg uralkodók révén a német és nyugat európai kultúrával, az erdélyi fejedelmek révén a lengyelekkel és az oroszokkal. Ezek a hatások mind befolyásolták a viselet változását is. Dolgozatomban bemutatom először a XV. század végi, Mátyás korabeli férfi és női viseletet, majd a XVI. századi férfi és női viseletet. Kifejtem bővebben, hogy milyen elemeket, ruhákat, textíliákat vettek át a magyarok a törököktől, miben hasonlított egy XVI. századi magyar és török ruházat egymásra. Már a kortársak is érzékelték az önálló magyar ruházati stílus létét, bizonyos motívumokat, amiket beleépítettek a nyugatról érkező divathullámokba, végül ezekről értekezek.

            A ruhák a történelem során mindig is fontos szerepet töltöttek be, kifejezték a nemet, a társadalmi rangot, az etnikai hovatartozást, státusszimbólumként és megkülönböztető eszközként egyaránt funkcionáltak. A XV-XVI. századtól még több jelentést hordoztak, hiszen kifejezték már a foglalkozást, felekezeti hovatartozást, életkort, családi állapotot, nemzeti identitást, esetleg a lakhelyet vagy a régiót is. Gyakran adtak fizetésként, ajándékként ruhát, keleti szokás szerint az udvarban megforduló külföldi követeknek, zenészeknek, énekeseknek is. A magyar ruhák a honfoglalás után is megőrizték orientális jellegüket, ezt a nyugatiak még a XV-XVI. században és utána is érzékelték. Itáliai textíliákat, bársonyt, selymet, brokátot, posztót szívesen használtak, melyek fénykorába a XV-XVI. század, a vizsgált két század pont beleesik. Az arab, mór eredetű gránátalma motívum a XV. századtól válik divatossá, a XVI. századot is végigkíséri, háttérbe szorítva a többi mintát. A korszakban a vörös volt a legnépszerűbb szín, annak minden árnyalatával, Magyarországon a meggyszín különösen kedvelt volt. A XV. századtól a hímzés is divatba jött, ami a világi öltözékekben is megengedett és népszerű volt, ugyanis törvényekben szabályozták,1 melyik társadalmi réteg milyen anyagokat, mintákat hordhat. A jobbágyok számára vásznat írtak elő, a polgároknak posztót esetleg bársonyszélet, a főuraknak selymet, brokátot, bársonyt és egyéb drága anyagokat. Ezeket a törvényeket persze igyekeztek kijátszani, nyilván a polgárok. Mindkét századra jellemző a „bevágás”, egyaránt nőknél és férfiaknál is. Több rétegű öltözetet hordtak, ezért divatos volt, hogy a felsőruhát behasították, így kilátszott az alsó, ami gyakran eltérő színű volt a felsőruhától.

A reneszánsz Magyarországra Mátyás (1458-1490) feleségével, az itáliai származású Aragóniai Beatrixszel érkezett, az 1470-es évek második felében. A velencei követjelentések2 és más források is beszélnek magyar ruháról. A milánói herceg budai követe, Maffeo da Treviglio3 arra kérte urát, hogy követei ne az Európában divatos rövid ruhákban jöjjenek, mert Mátyás udvarában a hosszú ruha divatos, Beatrix pedig egy magyar ruhát kapott nászajándékba4. A reneszánszban jelent meg először az a törekvés a divatban, melynek célja az ember formáinak megváltoztatása. Ezt a hatást bélelő, tömő anyagokkal érték el, melyeket a vállrészekhez, ujjakhoz, derékhoz is illesztettek, így alakult ki a híres „sonkaujj”, melyet a magyar arisztokrácia is használt a XVI. század első felében. Szintén ezt a hatást érték el azzal, hogy a derékvonalat bőven az anatómiai derék fölé helyezték. A magyar női ruhákra jellemző még a szegélyezett nyakkivágás, bő ujjú felső ruhák, szűk, csuklóra simuló ujjú alsóruhák. Különböző hosszúságú, ujjatlan, akár szegélyezett és bélelt köpenyeket is hordtak a nők. Férfi viseletet tekintve divatos volt a dolmány, melyet selyemből, posztóból vagy bársonyból hordtak, és térdig érő alsókabátként funkcionált. Általános viselet volt, a társadalom minden rétege hordta. A felsőruha combig vagy térdig ért, övvel fogták a testhez, oldalai pedig hasítottak voltak. Egyik fajtája a suba, végig prémmel bélelt, hosszú, felső köpenyféle, ujjas és ujjatlan változatban is hordták, gombokkal záródott, néha zsinórdíszek is ékesítették. Lábukon szűk harisnyát vagy nadrágot viseltek, amit a felső ruhák legtöbbször elfedtek, és hozzátartozott még az öltözékhez a palástszerű köpeny.

A XVI. századi fokozott török fenyegetés ellen védekezni kellett, a harcmodor megváltoztatására volt szükség, ezért átvették a törökök fegyverzetét. A fegyverzettel együtt annak tartozékait, a ruhákat is megismerték, majd lemásoltak, átemeltek belőle motívumokat. Emellett a Hódoltság és az Erdélyi Fejedelemség kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatban állt a Török Birodalommal, ezzel is magyarázható a török hatás. Átvettek lábbeliket, a férfiviselet egyes darabjait, a 16. századi magyar férfi viseletben kedvelt mente szabása teljesen megegyezett a keleti kaftánokkal, a dolmány formája és elnevezése is török eredetű. A női viselethez átvettek török textilanyagokat, mintákat, de alapvetően ruháikat a régi formák és az európai divat szerint alakították továbbra is, körülményeiknek és ízlésüknek megfelelően.

A XVI. századtól – a németekkel való szoros együttélés miatt – a ruházat erőteljes német és nyugat-európai hatosoknak volt kitéve. Egész Európa, beleértve a Habsburg udvart is, a spanyol divatot követte, a Habsburg udvart pedig a Királyi Magyarország területén élő főnemesek, nemesek követték, ami a népesség minimális százaléka volt. Az általános tendencia a régi nemzeti formákhoz való ragaszkodás volt, a szepességi és szászföldi németek is inkább a magyar divatnak hódoltak meg. A spanyol hatás főleg I. Ferdinánd alatt érződött az arisztokráciában, mivel a testvére, V. Károly volt a német-római császár és spanyol király egy személyben. Erdélyben érvényesült a német-spanyol hatás is az arisztokrácia körében, minimális szinten orosz hatás, Báthory uralkodásától pedig a lengyel hatás. A XVII. század közepén írja egy lengyel főúr, hogy a két nemzet nemességének öltözete egyforma.5 Általánosságban el lehet mondani, hogy a virágos minta népszerű volt, akár férfi ruházaton is, például Báthory István egyik arcképén látszik a virágmintás dolmány.6 A XVI. századi nők alsóruhaként inget és harisnyát hordtak, de a század végén már megjelent a fehérnemű is. A felsőruházatként inget vagy ingvállat és alsószoknyát viseltek. Legfelül szorosan a testre simult, fűző jellegű halcsonttal, nádszállal is merevített ruhát hordtak, mentét, ködmönt, vagy köpenyt, emellett kötényt. A gallérjukat is különféle divatok szerint hordták, melyeket főleg spanyol hatásra vettek át, volt bodorított malomkő formájú és csipkefodros egyaránt. Férfiaknál és nőknél egyaránt, inkább az arisztokrácia körében közkedvelt, a spanyol divatból átvett négyszögletű nyakkivágás, ami alól a sűrű ráncokba szedett csipkés ing látszik ki. A lányok pártát, az asszonyok pedig főkötőt hordtak. A XVI. századtól a női viseletben volt nagyobb a fényűzés. A legjellegzetesebb XVI. századi férfi viselet a dolmány és a mente. A dolmány egy ing fölött viselt, deréknál övvel összefogott, bokáig érő ruhadarab. A század végére rövidül, már csak térdig érő volt, de az ujja hosszú maradt, vissza is hajthatták, ezt hívták leppentőnek. A mentét viselték fölül, gyakran volt ujjatlan, elől végighasított, deréktól felfelé gombokkal vagy bőrövvel összefogott. Divatos volt, hogy a köpeny ujjaiba nem bújtak bele, hanem lógtak hátul, ezt nevezték vendégujjnak. Hátul a gallértól kiindult egy köpeny, amely szintén bokáig érhetett, lovagláskor pedig betakarta a ló egész farát. A dolmány és a mente alatt vékony testhez simuló nadrágot hordtak, fehér zöld és piros színekben. Lábbeliként hordtak deli sarut, sárga piros színekben, ami egy boka fölé érő hímzett, oldalt fűzött, katonai lábbeli volt. Ezek a saruk gyakran készültek szattyánból, ami egy cserzett kecskebőr volt, ezt is a törököktől vették át. Legjellemzőbb színek a piros zöld fehér, a férfiak általában fehér nadrágot hordtak, a mentét és a dolmányt pedig a piros zöld színekkel variálták. Ezek a színek a török ruhákon is gyakran megjelentek, ezért is volt nagyon hasonló a török és a magyar viselet. Ők is deli sarut hordtak, dolmánnyal majdnem azonos elől zsinórozott mellű kaftánt, szűk nadrágot. A kacagányon is osztozunk a törökökkel, ami egy prémes vadbőrből készült rövid kabátféle volt, vállra vetve viseltek, nemesi és katonai díszöltözék gyanánt. A legszembetűnőbb különbség a fejfedő volt, hiszen a törökök turbánt, a magyarok kalapot hordtak. A magyar férfi ruházat fontos kiegészítője volt a kalap. Nemezből készült, karimája behajtott, alacsony, gyakran zöld és piros, főképpen meggyszínű volt. A kalap jellegzetes része a tollforgó, leggyakrabban három, de előfordult, hogy egy, kettő, vagy hét tollat fogott össze, melyek szintén piros zöld fehér színekben pompáztak. Strucc, sas és kócsagtollat tűztek a kalapjukra.

Az utolsó bekezdésben bemutatom, miből állt a jellegzetes magyar viselet. A jellegzetes magyaros női viselet egy elől fűzős, derékban szabott ruha, melyet a társadalom minden rétege hordhatott. Jellegzetes magyar vonás a kötény, amelyet a paraszti rétegtől vettek át. Náluk a kötény funkciója a ruházat megvédése volt a koszolódástól, a nemességnél a kötény funkciója már gazdagság, akár az etnikum hangsúlyozása, hímzéssel, csipkével, gyöngyökkel, boglárokkal. Következő jellegzetes magyar viselet a huszárok öltözete. A huszárok tulajdonképpen egy könnyűlovassági fegyvernem, amelynek ruházata a XVI. század második felétől lett egységes és jellegzetes. Szűk nadrágot, szattyán deli sarut, elöl sűrű egyenes aranyzsinórzattal ellátott, deréknál övvel összekötött dolmányt viseltek, az elől lévő díszítést huszárkötésnek hívtak. A XVIII-XIX. századi nemzeti öltözetben továbbélt, jellegzetes magyar vonásként. Gallérhoz kapcsolódó köpenyt viseltek, ami betakarta a ló farát. A hátra lógó vendégujj, sípujj, szőrmegallér is divatos volt. Fejükön nemezkalapot viseltek, rajta a korszakban elmaradhatatlan három tollal. A XVI. századra kialakul az úri hímzés is, amely az oszmán-török hatást és a korábbi hazai ornamentikai motívumokat ötvözte.7 Legjellemzőbbek a virágminták, indák, levélmotívumok voltak. A kortársak számára a magyar férfi és női ruha jellegzetes volt, használták is a magyaros ruha kifejezést, ezen az Európaitól eltérő keleti hatású ruhát értettek.

A XV. század végén is voltak keleties hatású elemek a magyar viseletben, de azokat a honfoglalás óta őrizték, a török ruházat akkor még nem befolyásolta a magyar öltözködést. Megállapíthatjuk, hogy a sokféle hatás közül, ami a magyar ruházatot érte, a török viselet befolyásolta legnagyobb részben a magyar divatot a XVI. században. Már a XV. században is jellegzetes volt a magyar viselet, a XVI. században pedig kialakultak azok a főbb vonásai, amelyek továbbélnek a XX. századig is.

 

Jegyzetek

1 = DS1972 = Viselettörténet. Művészeti ismeretek 1. Könnyűipari műszaki főiskola ruhaipari tanszék. szerk: Deákfalvi Sarolta. Bp., 1972. 153. oldal

2 = HUNYADIAK = http://www.livinghistory.hu/hu/tudastar/divattoertenet/104-a-lovagkor-es-a-hunyadiak-koranak-xiv-xv-szazad-viseletei

3 = HUNYADIAK

4 = HUNYADIAK

5 = SZJ1905 = Dr. Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése. Bp., 1905. 12. old.

6 = SZJ1905. 55. old.

7 = http://sirasok.blog.hu/2011/05/14/a_regi_magyarok_kontosirul_magyar_noi_viselet_a_16_17_szazadban

 

Felhasznált irodalom

Viselettörténet. Művészeti ismeretek 1. Könnyűipari műszaki főiskola ruhaipari tanszék. szerk: Deákfalvi Sarolta. Bp., 1972.

Höllrigl József: Régi magyar ruhák. Bp., 1938.

Dr. Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése. Bp., 1905.

Zolnay László: Kincses Magyarország. Bp., 1977.

http://sirasok.blog.hu/2011/05/14/a_regi_magyarok_kontosirul_magyar_noi_viselet_a_16_17_szazadban

http://www.livinghistory.hu/hu/tudastar/divattoertenet/104-a-lovagkor-es-a-hunyadiak-koranak-xiv-xv-szazad-viseletei

http://www.imm.hu/files/inlineattachments/Kiallitas/EsterhazyTablok_magyar.pdf




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

2. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

4. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

5. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

11. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás

► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!

autofelvasarlasbudapest.hupont.hu

12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

13. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

14. Barangolás a Cserhátban

► "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám . . ." Radnóti Miklós

cserhat.hupont.hu

15. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

16. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

17. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

18. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

19. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

20. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

22. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

23. Szavakká érett gondolatok, érzések a Kárpátok öleléséből-Pál Júlia tollából

► Néha elragadnak az érzések, gondolatok: boldogság, öröm, fájdalom, szeretet, szerelem, büszkeség, hitvallás. Érzelmeidet ritmikus dallamba szövöd magad és mások örömére. Fogadd hát nagy szeretettel őket!

verseloerintes.hupont.hu

24. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

25. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

26. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

27. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

28. ACPC actual personal computer shop

► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza

acpc.hupont.hu

29. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

30. AUDI - alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► AUDI autóalkatrészek Gyári-,Utángyártott /Audi 80,Audi 100,Audi A1,Audi A2,Audi A3,Audi A4,Audi A5,Audi A6,Audi A7,Audi A8,Audi Q3,Audi Q5,Audi Q7,Audi TT,Audi ALLROAD,Audi R8,

audi-alkatreszek.hupont.hu

31. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

32. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

33. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

34. Karaván Team Kft Ház és Kertépítő Szalon

► Hazai és import burkolóanyagok értékesítése. Olasz, magyar, lengyel, spanyol, szlovák csempék, padlólapok. Szigetelőanyagok forgalmazása: homlokzatszigetelő rendszerek, tetőtér szigetelő, vízszigetelő, polisztirol habok, kőzet és üveggyapotok.

karavanteamkft.hupont.hu

35. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

36. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

37. Mozgó Könyvesbolt Körmend

► Online könyvesbolt

mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu

38. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

39. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

40. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

41. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

42. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

43. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

44. Hogyan maradjunk talpon?!

► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

del-fin.hupont.hu

45. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

46. iszonyú jó képek!

► sok kép minden állatrol!

szep-mesek.hupont.hu

47. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

48. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

49. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

50. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

51. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

52. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

53. Selena Gomez,Rajongói oldal!

► Ha nagy rajongója vagy Selena Gomeznek,akkor gyere és nézz szét,mert ez az oldal,akkor neked való! Jó szórakozást:Póti Vivien szerkesztő

eenenenene.hupont.hu

54. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

55. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

56. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

57. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

58. мιℓєу ¢уяυѕ●ѕєℓєηα gσмєz●∂ємι ℓσναтσ● ƒαη σℓ∂αℓ (:

► Itt találsz új/Friss híreket Selena-ról és Miley-ról-Az oldalak/menüpontban lapozz le.Olvasd el mik történtek celebjeiddel,de a többit se hagyd ki ;)

selena-miley-demi.hupont.hu

59. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

60. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

61. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

62. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu

63. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

64. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

65. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités

► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek

ancsacs.hupont.hu

66. www.facebook.com/bocskaiviselet

► Női, férfi, gyermek Bocskai, Atilla méret utáni készítése. Hagyományőrző ruhák. Mai korban is hordható népi jellegű ruhák. Honfoglalástól - napjainkig a teljes Kárpát medence viselete.

gorginas.hupont.hu

67. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

68. Külföldi és belföldi női sztárok

► Egy oldal ami csak női sztárokról szól és semmi másról! Ha tudni szeretnéd hogyan lettek sztárok, ha kiváncsi vagy olyan sztárra miről még nem hallottál, hát akkor itt a helyed! :D

csakami-sztar.hupont.hu

69. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!

► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!

spitzhotel.hupont.hu

70. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

71. ITT MINDENT MEGTUDHATTOK AMIT CSAK A FOCIROL TUDNI AKARTOK

► Sziasztok!en egy 14 eves focimanias vagyok es mindig szerettem volna hogy csinaljak egy weboldalt ahol nyugottan lehet beszelgetni a focirol,barmelyik bajnoksagrol,barmelyik csapatrol,barmelyikjatekosrol,atigazolasokrol,stb.

mukodojatekok.hupont.hu

72. TISZAVASVÁRI GÉPKÖLCSÖNZÉS, ÉVI-KER MŰSZAKI IPARCIKK KERESKEDÉS

► gépkölcsönzés,ipari szerelvények,hegesztés,rozsdamentes acél,kölcsönzés,épületgépészet,kertrendezés,fürdőszoba

evi-ker.hupont.hu

73. Mindszenti Mocorgó Futball Club

► A mindszenti MOCORGÓ FC célja, tevékenysége a mindszenti gyermekek sportolási lehetõségének biztosítása, egészséges életmódra nevelése a labdarúgás segítségével.

mocorgo.hupont.hu

74. .·**·.¸(¯`·.¸*.sztarok-csillagok.hupont.hu.*¸.·´¯)¸.·**·.

► Ti egy rajongói oldalon jártok!!!

sztarok-csillagok.hupont.hu

75. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 161
Tegnapi: 550
Heti: 161
Havi: 4 611
Össz.: 714 709

Látogatottság növelés
Oldal: Balla Tímea: Ami ápol és eltakar - a török viselet hatása a magyar viseletre
Szapolyai János erdélyi vajda, magyar király (1526-1540) - © 2008 - 2026 - szapolyai.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »